Pál a Filippi-levél Krisztus-himnuszában ezt írja: „Az az indulat legyen bennetek, amely Jézus Krisztusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette magát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,5–8) Az indulatnak fordított görög szó (fronein) jelentése semmiképpen nem a felindulás vagy harag, hanem a törekvés, igyekezet, életmód. Jézus útja az alázat és szenvedés volt, ezt adta nekünk példaként: „…ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát adott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek.” (1Pt 2,20–21)

A Kr. u. II. századból való keresztyén tanítás (Didakhé) az üldözések idején ezt írja az élet útjáról: „áldjátok, akik titeket üldöznek, imádkozzatok ellenségeitekért, és nem lesz ellenségetek”. Ilyen egyszerű a „konfliktuskezelés”. Ezt erősíti Pál apostol is: „Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim […]. Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a jóval a rosszat.” (Róm 12,19; 22)

Az ókor egyik nagy filozófusa, Epikurosz szerint az a legnagyobb hős, aki önmagán tud uralkodni. Lehet a példákat sorolni, álljon itt most egy: Szilágyi Sándor erdélyi mártír református lelkész Boldog rabságom című könyvében leírja, a börtönben az volt a legnagyobb boldogsága, hogy tudott imádkozni nemcsak az otthoni gyülekezetéért, de fogvatartóiért is. Láthatjuk a bizonyságok fellegét, miként lehet járni Jézus útján. Mint sok mindenben, itt is az első lépés a legnehezebb, de erre is igaz Jézus pünkösd előtti ígérete: „ellenben erőt kaptok”. Vagy korábban a hegyi beszédben: „kérjetek, és adatik nektek”.