Éveken át jártam tehenet legeltetni iskolatársaimmal. Nagyon szerettem olvasni, így sose mentem el otthonról két-három könyv nélkül. A gödi és a dunakeszi rév között félúton volt a Kercsik-kocsma. Ennek közelében, a töltésen belül, az ártéren kitűnő fű volt, s a tehenek kiszolgálták magukat. Egy bizonyos Feri bácsi azonban, akinek a földjei szomszédosak voltak, megfenyegetett bennünket, hogy ha itt legeltetünk, a szíjustorával ver végig rajtunk.

Tizenkét éves lehettem, de vitáztam vele, mondván, ez az ártér nem egyedül az övé. Egy alkalommal egyedül a töltés tetején ülvén megjelent előttem egy félelmetes árnyék. Megdöbbenve vettem észre Feri bácsit, aki ismét mondta a magáét. Meztelen felsőtesttel, egy klottgatyában álltam előtte. A többiek futásra készen, pár méterrel mögöttem, de nem álltak mellém.

Az öreg párszor végighúzott a hátamon, amelyen hamar megjelentek a véres csíkok. Elfuthattam volna, de nem tettem, mert olyan sok híres magyar történelmi eszményképem volt, hogy azok miatt sem lehetett. Otthon édesapám észrevette a hátamon a véres csíkokat. Elindult bosszút állni. Kértem, hogy ne menjen, mert Feri bácsinak azt mondtam, hogy én még gyerek vagyok, maga felnőtt, de ha maga lesz gyerek, én meg felnőtt, akkor visszaadom.

A falu mindig mindent tudott, jól vagy rosszul… Ezt is. 1969–70-ben jártam tolmácsként Egyiptomban, Szudánban, Japánban. Szüleimet ezért tisztelet övezte a faluban. Egyszer a monostori búcsúban szólt nekem egy Mihály nevű legény, hogy menjünk a kocsmába, ott iddogál Feri bácsi, s most rendezhetem a gyerekkori adósságomat. Mihály elmondta ott neki, hogy engem vert el annak idején a szíjjustorával, s én megígértem, hogy idővel visszaadom. Verjetek meg, ha akartok – szólt az öreg. Én meg azt mondtam: meghívom egy pohárra, és az ügy lezárva. Azt felelte, nem lehet, mert sokat ivott, s otthon még az asszony is várja. Így történt.