A római polgárjog nem abból állt, hogy kaptak kék útlevelet és személyi igazolványt, meg szavazhattak. Kiemelt státuszként kezelték. Azaz élt a Római Birodalomnak sokféle lakosa, és léteztek polgárai. Ők különlegesek voltak, másképp öltöztek, más jogok vonatkoztak rájuk, mint a többiekre. A római polgárt tartották a legszabadabb embernek. A polgárjogot vagy ki kellett érdemelni, vagy súlyos pénzekért meg lehetett venni, esetleg valahogyan örökölni. A mi mennyei polgárjogunk hasonló az akkori római polgárjoghoz. Örököltük. Mert valaki helyettünk kifizette, kiérdemelte. Krisztus meghalt azért, hogy mi mindnyájan kihúzott háttal, büszkén mondhassuk: mennyei állampolgár vagyok. Pontosabban kettős állampolgár, mert van földi hazám és mennyei otthonom.

2Móz 16,1–15

RÉ 677

Jézus Krisztus életére tekintve tényleg azt látjuk, hogy ő a megtestesült békesség. Kibékíti a világgal a házasságtörő nőt is, a sántának visszaadja a templomot: a gyógyult bemehet az Isten házába. A halottnak új életet ajándékoz. De valójában ezeknél is mélyebb a változás: az embert hozza békességbe Teremtőjével. Azzal, hogy kinyitja a menny kapuját, és engedi, hogy az ember Isten közelébe kerüljön. A helyére. Ez nem feloldódás a semmiben, hanem élet. Ez a békesség. Milyen csodálatos, mikor a helyünkön lehetünk! Mint amikor a puzzle-darab pontosan oda kerül, ahová való. Isten arra törekszik, hogy oda tegye a kirakós darabját, ahová kell. Krisztus egész életében ezen munkálkodott. S kibékít a halállal is. Hiszen az ember nem tudja, de nem is akarja elfogadni a halált. Nem is kell. Mert Isten sem békül ki vele, nem is tud, hiszen távoli tőle – hanem legyőzi. Képzelhetjük, az örökké élőtől, az öröktől fogva valótól mennyire messze áll a halál, mégis vállalja a kereszten!

2Móz 16,16–36

RÉ 281

Rendkívül fárasztó olyan emberrel beszélgetni, akinek alaphangulata az elégedetlenség. Aki mindig sóvárog valamire. Igénk nemcsak az együttélés ilyen jellegű nehézségeit hivatott könnyebbé tenni, hanem ezen túlmutatva rákérdezni: elég-e számomra, ami nekem adatott? És nem megalkuvás-e folyton az elég? Nem kishitűség-e önmagunkban? Nem harc előli meghátrálás-e? Pál itt arról beszél: nem az a lényeg, mink van, és mink lehetne. Számára Krisztus ügye áll a középpontban. Így van képessége a bőségben nem elbizakodni, a szűkösségben nem csüggedni. S ezért tudnak adakozni a filippibeliek is, mert nem rabjai a tulajdonaiknak. Micsoda áldás, ha nem a szűkösségem vagy a bőségem határozza meg a jókedvemet, a kapcsolataimat, a gondolkodásmódomat, a szolgálatomat! Mert elégedett vagyok. Mivel? A világgal, benne a helyemmel, mert békére leltem Krisztus váltságában. Így elégedettségemben szabad vagyok örülni, adni, szolgálni, minden körülmények között.

2Móz 17

RÉ 757

Milyen a magabiztos hit? Biztos elköteleződés Isten mellett, kétségek nélküli követése az ő szavának, a halálunk tényének elfogadása, és még hosszan sorolhatnám. Hogyan lehet ide eljutni, és szilárdan letáborozni? Pál azért ad hálát, mert a Kolosséban élő gyülekezet számára létezik a nagybetűs reménység. Már el van készítve a mennyben. Nekik már valóság, amit Krisztus egykor csak megígért: elmegyek, és helyet készítek nektek. Ott élnek még Kolosséban, de a helyük már készen áll az Isten országában. Mi ez, ha nem a magabiztos hit alapja?! A tény és bizonyosság, hogy az örök élet már készen vár rám. Fura a magyar nyelvben a magabiztosság kifejezés ebben a helyzetben, mert nem magamban vagyok biztos itt, hanem Krisztusban. A szeretetében, a váltságában, helyet készítésében. Úgy is mondhatnám, „Krisztus-biztos” hit. És ez a szilárd alap gyümölcsöt termő, Lélektől jövő szeretetközösséget ajándékoz a reménységen túl a Kolosséban lakóknak. Mert nem csak a jövő áll készen, a jelenben is megtartó közösség épül e szilárd reménység köré. A menny nem az egyes ember számára, hanem „számotokra” kész – fogalmaz Pál az egész gyülekezetre nézve. Legyen így!

2Móz 18

RÉ 295

Elég vagyok a munkámban? Elég vagyok a gyerekeimnek? Elég vagyok a szüleimnek? Elég vagyok Istennek? A Kolosséba érkező tévtanítók megpróbálják elhitetni a gyülekezettel, hogy nem elég a Krisztus váltsághalála, komoly tettek is kellenek a megváltottsághoz. Ezzel megpiszkálva azt, amit olyan nehéz elfogadni: elég vagyok. Megszületésünktől fogva tele vagyunk visszajelzésekkel, amelyek azt üzenik „Kevés vagy!” Így amikor valaki megpendíti azt a húrt, hogy nem vagy elég Istennek, valamit tenned kellene még, olyan könnyű elhinni! Sőt! Olyan természetes, meg sem lepődünk rajta, hiszen olyan ismerős ez a kétely. És hogyan reagál Pál erre a helyzetre? Hosszan sorolja Krisztus tetteit. Miképpen békéltette meg a világot Istennel. Mint hozta el a váltságot számunkra, és miként van ezzel a teremtett világ nagyon is rendben. Jelezve, nem azért van megváltásunk, mert elég jók vagyunk, hanem mert Krisztus elég rá! Te, aki magadban kételkednél, ne tedd! Nem kell megfeszülnöd! Mert Krisztus elegendő. Elég volt és lesz mindig. S az ő elégségének megismerése és megértése szerint formálódni fogsz te magad is, folyamatosan, az ő képmására.

2Móz 19

RÉ 97

Egy családban történt meg az, hogy egyre több téma vált tabuvá egymás között, amelyekről nem lehetett beszélni. Így folyamatosan szűkült a beszélgetési tárgyak köre. S mivel ez a kör egyre kisebbé vált, mindenki egyre kevesebbet árult el magáról. S ez oda vezetett, hogy mivel alig tudtak egymásról, már kérdezni sem tudtak mit a másiktól. Itt egyre zsugorodó kapcsolati lehetőségeket látunk: nincs miről beszélni, nincs mit kérdezni, nincs hol kapcsolódni. Mennyire fullasztó! És milyen áldás, hogy ennek a folyamatnak pontosan az ellenkezőjéről olvasunk ebben az Igében! Hogy Isten a titkot, a misztériumot nem még jobban elrejti, hanem kiábrázolja testben: Krisztusban. Elmondja Igéjében. Bátorít, hogy lesz ennek még több dicsősége. Már leleplezte, amire évezredekig olyan sokat várt a zsidó nép. Nem lecsendesíti az Isten a vele való kapcsolatunkat, hanem aktívvá teszi, reménytelivé a jövő tekintetében: hiszen Krisztus közöttünk van! Az a titok, amely életed kiúttalanságának megoldását rejti, nyílttá vált: Krisztus közöttetek van! Ez a remény záloga a jövőre! Kapcsolódási pont újra Istenhez, olyan felület, amely nem tud elzáródni, elvékonyodni, amit nem lehet eltabusítani: „Krisztus közöttetek van”! S ez radikálisan személyesen érint mindenkit, nem csak távolról, hiszen kapcsolatban állunk Istennel!

2Móz 20

RÉ 314

Emlékszem, kismamaként mennyi jó tanácsot kaptam: mit egyek, mit csináljak, mit ne egyek, mit ne csináljak. Ez a gyerekek megszületésével sem változott sokat. Már egészen nagyok, de még mindig érzem néha, hogy a sok jó ötlet között eltévedek. A helyzet csak romlik, ha az internet segítségét kérem, elönt opciókkal, választási lehetőségekkel. Igazi bölcsesség szükséges ahhoz, hogy az ember jól válassza meg, melyik forrás véleményére ad, kit tekint hitelesnek. Milyen irányvonalakat fogad el keresztyén szemlélettel összeegyeztethetőnek, és így milyen segítő szakembert választ tanácsadóul. Azt hiszem, a hitünkkel és Isten szavával is könnyen járhatunk így. Némelyek ilyennek látják az Urat, mások olyannak. Hisz vannak, akik ezt gondolják istennek, megint mások amazt. De titeket nehogy valaki félrevezessen megtévesztő szavakkal! – tanácsolja Pál. Légy éber! A világ sok olyasmit suttog Istenről, ami nem igaz. És sok olyasmiről suttogja, hogy isten, ami nem az. Te juss el az ismeret csúcsára: Krisztushoz! Neked ott a Krisztus ismerete, és benne minden bölcsesség, hogy a valós elváljon a valótlantól, az igaz a hamistól, a jó szándék a csalfától!

2Móz 21

RÉ 78