Ravasz László közel harminc évig töltötte be a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki tisztségét. 1882. szeptember 29-én született Bánffyhunyadon, Erdélyben, apja a helyi tanító, édesanyja lelkészek leszármazottja volt. Elemi és gimnáziumi tanulmányait szülőfalujában, majd Székelyudvarhelyen végezte, majd teológiai és egyetemi tanulmányokra iratkozott be Kolozsvárra, ahol 1907-ben bölcsészként doktorátust szerzett, később a gyakorlati teológia professzora lett. Egyházi-szellemi munkássága mellett a szabadkőművességhez is kapcsolódott: 1910–1917 között volt tagja páholynak.

1918-ban főjegyzőnek választották az Erdélyi Református Egyházkerületbe, két évvel később, 1921 őszén a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének, illetve a Budapest-Kálvin téri Református Egyházközség lelkipásztorának. Püspöki tisztségét 1948-ig töltötte be, zsinati és konventi lelkészi elnökként is szolgált, igazi vezetőjévé vált a református egyháznak.

EGYHÁZBAN

Ravasz László szolgálatával a református egyház Trianon utáni újjászervezésének meghatározó alakjává vált. Intellektuális, teológiai és egyházi tekintélyéről árulkodik, hogy tanárként, püspökként és zsinati elnökként egyszerre töltött be vezető szerepet, képes volt összefogni az egyházat megosztó irányzatokat és mozgalmakat, különösen a háború előtti és utáni korszakban. A közéletben és a teológiai terén is jelentős szerepet töltött be: folyóiratok szerkesztőjeként (Magyar Szemle, Református Szemle, Ellenzék) alakította a református közvéleményt. Felsőházi országgyűlési tagként az első két zsidótörvényt még megszavazta (ezt később élete végéig fájlalta), de a harmadik ellen fellépett, és püspöki körlevelei révén tiltakozott a deportálások és a holokauszt ellen. Segített a Jó Pásztor Bizottság megalakításában is, azt viszont nem sikerült elérnie, hogy az egyházak közös körlevélben fejezzék ki tiltakozásukat a népirtás ellen.

Egyházi előadásaiban az állam és egyház kapcsolatát, valamint a belmisszió fontosságát hangsúlyozta, lényegesnek tartotta a reformáció szellemiségének elmélyítését nem csupán intézményes, hanem szellemi síkon is.