Egy éjszaka, száz történet
Nyitott ajtók, mesélő falak, rejtett helyszínek és váratlan programok köszöntik a szeptember 20-án a tizennegyedik Templomok Éjszakájára érkezőket Debrecenben. A program múltjáról és a túrák részleteiről Kovács Teofil szervező, a Nagykönyvtár tudományos főmunkatársa beszélt.
Honnan merítették az ötletet a legelső Templomok Éjszakája megszervezéséhez?
Tizennégy éve Debrecen templomai többnyire csak az istentiszteletek idején voltak nyitva. Külföldi mintára azt szerettük volna, ha legalább egy részük egyetlen éjszaka alatt bejárható, turisztikai szemmel is felfedezhető lenne. Bár más városokban is akadnak hasonló programok, a több felekezetet érintő, sétával összekötött templombemutató továbbra is debreceni különlegesség.
Hogyan alakult ki az évek során a templomtúrák rendszere?
Eleinte hét-nyolc helyszínt kerestünk fel egyetlen este alatt. Az idegenvezetői feladatot az egyes helyszínek látták el. A mi feladatunk kezdetektől ennek a koordinálása és az időterv tartása volt. A vártnál nagyobb érdeklődés miatt hamarosan két turnust is indítottunk a belvárosi sétákból.

Az akár hét-kilenc templomot bejáró három-négy kilométeres túrát a rendelkezésre álló egyre kevesebb idő miatt meg kellett bontanunk, így néhány éve már alternatív útvonalakat kínálunk az érdeklődőknek. Tavaly a város északi részében lévő öt templom bevonásával harmadik opciót alakítottunk ki.
Mit érdemes tudnunk az idei útvonalakról?
A Templomok Éjszakája továbbra is ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Mindenkit várunk, aki szívesen rója az utcákat tempós léptekkel. A túra eső esetén is indul. Idén is több felekezet – református, római katolikus, evangélikus, baptista, ortodox, görögkatolikus és izraelita – épületeit keressük fel.

Minden helyszíntől négy dolgot várunk el a rendelkezésükre álló húsz-huszonöt percben: a templom és a gyülekezet bemutatását, továbbá lehetőséget a kérdezésre és a nézelődésre. Ezen túlmenően nincs megkötésünk. Volt olyan év, amikor az ortodox templomban váratlanul kamarakórus fogadott minket. A jelentkezők ilyen kellemes meglepetésekre és további színes programokra számíthatnak idén is.
Megemlítene néhány érdekességet az egyes helyszínekről?
A Nagytemplom kapcsán gyakran elhangzik, hogy itt fogadták el a Függetlenségi nyilatkozatot, illetve mondták ki a Habsburg-ház trónfosztását 1849. április 14-én. Kossuth széke ma is itt áll. Ezt a nyilatkozatot a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában készítették elő: a kormány tagjainak és számos képviselőnek az ülőhelyét is megtalálhatjuk itt. Az egykori egyetemi templomi gyülekezetnek is érdekes a története. A hittudományi kar és a környéken élők számára épült istentiszteleti helyet a hetvenes években államosították, az akkori gyülekezet a Bolyai utcába költözött.

A tavaly elindított harmadik útvonalunk révén az érdeklődők egyetlen séta alatt ugyanannak a gyülekezetnek két templomát – az egyetemit és a nagyerdeit – is megtekinthetik. Emellett a kevéssé ismert kicsiny ortodox templom is Debrecen és az este egyik színfoltja.
Az Ars Sacra Fesztivált az európai kultúra ünnepeként is emlegetik. Hogyan tudunk – keresztyének és zsidók – ilyenkor együtt ünnepelni?
Az országos fesztivál célja, hogy a mai ember újra találkozzon a zsidó–keresztyén gyökerekből táplálkozó kultúrával, és felfedezze annak gazdag örökségét. Ezt a résztvevők építészeti, irodalmi, zenei, színházi, lelki, tánc- és filmprogramok szervezésével teszik lehetővé, mi ebben a programsorozatban a főként (gyülekezet)történeti vonatkozású, felekezetközi Templomok Éjszakája rendezvénnyel veszünk részt.
TARTSON VELÜNK!
A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára és Múzeuma által szervezett szeptemberi 20-i Templomok Éjszakája programra a Nagykonyvtar.drk.hu oldalon található űrlapon keresztül a választott útvonal megjelölésével vagy hétköznap 10–16 óra között a +36-52-614-370 szám hívásával lehet regisztrálni. A bejárható útvonalak:
- Oratórium – baptista imaház – Kossuth utcai templom – Szentháromság-templom – Szent Anna-templom – görögkatolikus kápolna (4 kilométer, 17:30–21:45).
- Oratórium – Nagytemplom – evangélikus templom – Kistemplom – Pásti utcai zsinagóga (2 kilométer, 18:45–22:15).
- Egyetemi templom – nagyerdei templom – Megtestesülés temploma – Füredi úti templom – Szent László domonkos templom és rendház (3 kilométer, 18:00–21:40).