Születészabályozás
A családtervezés és ehhez kapcsolódóan a születésszabályozás széles körű etikai kérdéskör, amely – a teljesség igénye nélkül – érinti a házasság, a szexualitás, a szülőség, a fogamzásgátlási módszerek, a meddőség, az örökbefogadás, a mesterséges megtermékenyítés, a béranyaság, az abortusz és a szociálpolitika számtalan kérdését. A keresztyén életpárti egyházak álláspontjai felsorolhatatlan változatosságot mutatnak ezekben a kérdésekben. Mi most elősorban a fogamzásgátlás kérdését tárgyaljuk.
Amint azt minden bibliaolvasó tudja, Isten parancsba adta az embernek, hogy szaporodjon és sokasodjon (1Móz 9,1). Erre mind biológiailag, mind mentálisan képessé tette, jogilag a házassághoz kötötte, a neveléshez pedig az Ige által szabályozott családot adta legtökéletesebb közösségül. Istenünk arra biztatja a házastársakat, hogy éljenek rendszeres szexuális életet (1Kor 7,3–4), és mivel ez együtt járhat a megtermékenyüléssel, így jogos a kérdés, tehetünk-e valamit a gyermekáldás szabályzása, befolyásolása ügyében.
Bár bizonyos keresztyén közösségekben népszerű a gondolat, fel kell ismernünk: az isteni parancs nem azt követeli tőlünk, hogy annyi gyermekünk legyen, amennyi csak lehetséges.
A sokasodás parancsa együtt szerepel a Föld meghódításának parancsával, amely az egész emberiségnek szól, nem egy házaspárnak (1Móz 1,28). Vagyis ahogyan nem tudta az első emberpár az egész teremtettséget uralma alá hajtani (nem is kellett neki), hanem csak azt a részt, amely az ő lehetőségéből telt, így a szaporodásban is annyit tudtak vállalni, amennyire lehetőségük volt. Ez azóta is a helyes szabály: minden házaspár annyi gyermeket vállaljon, amennyit az életükben lévő minden egyéb feladattal együtt felelősséggel fel tudnak nevelni (1Tim 5,8).
„Isten megáldotta Nóét és fiait, és ezt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet!” (1Móz 9,1)
„A férj teljesítse kötelességét felesége iránt, hasonlóan a feleség is a férje iránt. A feleség nem ura a maga tes- tének, hanem a férje; ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.” (1Kor 7,3–4)
„Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél.” (1Tim 5,8)
„Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!” (1Móz 1,28)
Az Írást kutatva azt találjuk, hogy a születésszabályozásra se tiltás, se parancs nincs. Ezért a kérdést az Isten Igéje által megújított értelmünk szabad döntései körében tárgyaljuk, hozzátéve, hogy a keresztyén szabadság nem azt jelenti: bármit tehetünk. Vannak alapelvek, amelyek keretet adnak döntéseinkhez, és amelyeket nem szabad átlépnünk, de azokon belül szabadságot kapunk Istentől arra, hogy családunk méretét, gyermekeink számát, azok születésének idejét magunk döntsük el. Döntésünkben fel kell használnunk azokat a szempontokat, amelyeket a Szentírás, a lelkiismeret, a keresztyén közösség kollektív bölcsessége és az orvostudomány ad nekünk. Az ember értelemmel teremtett lény, akinek hitbeli meggondolással, összetetten kell a családalapításról gondolkodnia. Ilyen alapon beszélhetünk a családalakításnál a születésszabályozásról. Azonban azonnal hozzá kell tenni, hogy minden keresztyén házaspárnak körültekintően kell gondolkodnia arról, miért és hogyan is korlátozzák családjuk méretét.
Mi itt a keresztyén házasság kontextusában tárgyaljuk ezt a kérdést. Nem tárgyaljuk a házasságon kívül használt fogamzásgátlás etikai kérdését. De megállapíthatjuk, hogy sajnos a fogamzásgátló szerek széles körű erkölcstelenséget mozdítottak elő, ami teljességgel méltatlan a keresztyén emberhez, és Isten tiltása alá is esik. Ugyanígy nem tárgya jelen írásunknak bizonyos fogamzásgátló szerek nem szexuális okokból történő használata (egészségügyi okok, változó kor).
Mindezeket szem előtt tartva rögzíthetjük: nem kell gyermekeinknek meglepetésként érkezniük, végtelenített számban. Isten előtt kedves, ha minden születést megtervezünk, hiszen a gyermekeket nemcsak világra kell hozni, de fel is kell nevelni. Isten nem írja elő, mekkorának kell lennie egy keresztyén családnak, mikor kell a gyermekeknek születniük, milyen időbeli különbséggel; ezt hittel és az előbb említett lelki értelemmel kell minden házaspárnak megterveznie. Különbözőek vagyunk, eltérők a kulturális körülményeink, az egészségi és a mentális állapotunk, a teherbíró képességünk, az időbeosztásunk, a lakhatási és életkörülményeink, a kitartásunk, az anyagi lehetőségeink és főképp a hitünk. Éppen ezért a tényezők sokfélesége miatt a házaspároknak magunknak kell felelősen megállniuk Isten előtt ebben az etikai döntésükben, kérve Isten vezetését.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!