Csekey Sándor: A XVI. századbeli reformáció tanulságai (1.)

Kálvinista Szemle, VI. évf., 44. szám, 1925. október 31.

Ha négyszáz esztendő történeti távlatából nézzük a múlt eseményeit, azonnal láthatjuk, hogy a XVI. századbeli reformációnál nem a történeti dátumok és események a legfontosabbak számunkra, hanem azok a felséges alapelvek, amelyeknek gyakorlati megvalósítása magával hozta annak a hatalmas vallásos mozgalomnak a kialakulását, amelyet reformáció névvel jelölhetünk.

Az a kérdés lebeg előttünk, hogy ha ma egy új reformációt kellene végre hajtanunk, milyen szempontok, milyen irányító és vezérlő elvek szerint kellene eljárnunk.

Sokaknak feltűnhetik talán, hogy XVI. századbeli reformációról beszélünk, és nem reformációról egyszerűen. Azért tesszük ezt a megkülönböztetést, mert más külföldi református egyházakban már azóta is volt reformáció; viszont, mint látni fogjuk, egész sereg olyan vallásos mozgalom is állott elő az idők folyamán, amelyek szerintünk nem érdemlik meg a reformáció nevét.

1. Az „ecclesia semper reformari de bet” elvének helyes értelmezése.

Mindenekelőtt gondolnunk kell arra, hogy az emberek jó részének tetszik ez a reformáció szó. Az emberek szeretnek változtatni, s a változástól új sikert, szebb jövőt és előhaladást remélnek. [...] Úgy értelmezik ezt sokan, hogy nekünk alkalmas és alkalmatlan időben mindig valami új dolgon kell törnünk a fejünket. Nem veszik figyelembe azt, hogy ezt az elvet csak azok vehetik ajkaikra, akik újjászületett lelkek, akik érzik Isten által adott kiválasztottságukat, akik nemcsak ismerik a meglévő bajokat, de ismerik azokat a felséges princípiumokat is, amelyeknek gyakorlati alkalmazása által valóban reformáció, tehát javítás és tisztítás következik be, nem pedig rombolás és megsemmisülés.

Ma már világosan áll előttünk, hogy a XVI. századbeli reformáció úgynevezett princípiumairól is beszélhetünk, amelyeknek helyességét megvizsgálva, leszűrhetjük a tanulságot egy új építés, javítás, tisztítás, tehát reformáció esetére.

(folytatjuk)