A Budapest-Pesthidegkúti Református Egyházközség életéről beszélgetve újra és újra ugyanaz a szó tér vissza: élő. A lelkész, a főgondnok, az egyik diakóniai vezető és egy gyülekezeti tag egyaránt ezt fogalmazza meg – azt a valódi közösséget, amelyben a hit nem elvont fogalom, hanem mindennapi tapasztalat. Ahol a szolgálatok nem feladatlisták, hanem hivatások; ahol a gyermekes családok, az idősek és az egyedülállók egy testként élnek.

– Nálunk minden nemzedék megtalálható, ettől családias a légkör – fogalmaz Kovács Gergely lelkipásztor, az egyházközség vezetője, egyben a Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese. – Nem vagyunk sem túl nagyok, sem túl kicsik. Mindenki ismerhet valakit, akivel tarthatja a kapcsolatot, igyekszünk számontartani egymást – hangsúlyozza.

A lelkész szavai közben feltűnik, mennyire természetes, hogy a gyülekezeti élet nem szorítkozik a vasárnapi istentiszteletekre. Beszélgetésünk alatt az egyik teremben épp baba-mama kört tartanak. Kovács Gergely szerint minden ugyanarra az alapra épül: – A legkülönfélébb alkalmaink egyaránt Krisztus és az Ige köré szerveződnek. Azért vagyunk együtt, mert őt szeretnénk hallgatni.

A pesthidegkúti reformátusság dinamikus, de a lelkész szerint a fővárosi közegben is az a feladat, mint bárhol máshol az országban: megszólítani az embereket. – Sokszor hallani, hogy fogyunk, csökken a gyülekezeti létszám, de mi itt áldott helyzetben vagyunk, hiszen rengeteg fiatal család él a környéken. Ennek ellenére itt is azzal kell megküzdenünk, mint bárhol máshol: a XXI. századi ember ugyanazokkal a terhekkel és kísértésekkel él, és sok minden közül választhat. Ezért nagy öröm számunkra, hogy vasárnaponként megtelik a templom – magyarázza a lelkipásztor.

Az esperesi szolgálat révén ma már az egész egyházmegye életére is rálát. Meggyőződése, hogy a kulcs a közösség ereje: – A miénk felnövőben lévő gyülekezet, sokakra lehet számítani, a szolgálatok megoszlanak, és ez nagy ajándék. Nem vagyok egyedül: a főgondnok, a diakóniai vezetők és számos más testvér szolgál csillogó szemmel, odaszánt lélekkel – teszi hozzá.

A fiatalok megszólításáról kérdezve a lelkipásztor őszintén elismeri: – Nehéz, mivel rengeteg programlehetőség veszi körül őket. De nemrég az ifjúság vasárnapján az idősebbek imákat, bátorításokat írtak nekik, és meghatottan lehettünk tanúi, ahogy a generációk összekapcsolódtak. A fiatalokat az tartja itt, ha érzik, Krisztus személyesen hívja őket, és a gyülekezet valóban előttük is nyitott.

Kovács Gergely szerint a párbeszéd lehet a megoldás: – Ez kétirányú utca. A fiatalok vágynak rá, hogy megszólítsuk őket. Ugyanakkor legalább ennyire arra is, hogy meghallgassuk, mit élnek meg a hitükben. Fontos, hogy olyan közösség legyen ez, ahol önmaguk lehetnek, ahol megtapasztalhatják, hogy kíváncsiak vagyunk a véleményükre.

Amikor arra kérjük, tekintsen vissza az elmúlt öt év történéséire, és elevenítsen fel egy-egy emlékezetes, örömteli, illetve nehézségekkel terhelt időszakot, a lelkipásztor egy pillanatra elcsendesedik, majd így fogalmaz: – A stratégiai tervünk vezérgondolata a bekapcsolódás volt. Aztán ránk tört a koronavírus-járvány, és ez hirtelen más értelmet kapott. Nem lehettünk együtt, de a Szentlélek akkor is összekötött bennünket. Egyszerre fájdalmas és felemelő időszakként éltük meg.

A dinamizmust jelzi, hogy reagálnak a felismert igényekre: a férfikör alig egy éve indult. – Többekben megfogalmazódott, Lazsádi Ákos hittanoktatónk is évek óta jelezte a szükségességét. Amikor végre meghirdettük, harminc-negyven férfi jelentkezett. Ha valaki belép egy csütörtök esti alkalomra, először a hagymaillatot érzi meg, ugyanis mindig zsíros kenyér várja az érkezőket – de ami igazán számít, az a jelenlét. Isten lelke köztünk van. A férfiaknak kevés a szabadidejük, éppen ezért amikor eljönnek, azt komolyan veszik. Ez a befektetés megerősíti őket: apaként, férjként, emberként – foglalja össze a lelkipásztor.