Hogyan tapasztalta meg Isten elhívását a lelkészi pályára?

Középiskolai éveimben, amelyeket a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban töltöttem, mi magunk is szerveztünk áhítatokat. Fontosnak tartottuk, hogy Isten közelségében maradjunk, és ebben egymást is támogassuk. Az elhívásom a megtérésemmel kezdődött, azzal, amikor rájöttem, hogy a hitem, az Istenhez való kapcsolódásom az első helyen áll az életemben. Igaz, akkor még nem gondoltam, hogy lelkészként fogok az ő szolgálatába állni. Lelkesen készültem az egyetemi éveimre, de még a saját elképzeléseim szerint terveztem a jövőmet.

A gimnázium utolsó két évében egyre többen mondták a cserkészetben és az iskolában is, hogy úgy látják, sok embernek segítek, meghallgatok másokat, melléjük állok, olyan jó lelkipásztor lehetnék. Ezek a visszajelzések jólestek, de először csak mosolyogtam és elhessegettem a gondolatot. Aztán egyre többször éreztem a személyes imádságaimban és bibliatanulmányozásaim során is Isten hívását. Még itt is elvetettem a lehetőséget, és végül érdekes módon egy teológiai kérdéseket is feszegető szépirodalmi olvasmány volt az, amelynek hatására még inkább elgondolkodtam a lelkipásztori hivatáson. Végül semmi mást nem jelöltem be a teológián kívül.

Nyilván köthető az élménysorhoz a cserkész-világtalálkozó emléke is!

Igen, szép emlék az is, hogy a legutóbbi ilyen nagyrendezvényen egy hónapon át kísérhettem lelkipásztorként a magyar küldöttséget, onnan is többen kapcsolódtak aztán az egyetemi missziónkhoz. Szintén mindig meghat, amikor a fiatalok a misszióban rendezett programokon kívül is találkoznak egymással – közösen mennek koncertre, leülnek egy kávé vagy sör mellett beszélgetni, együtt szerveznek kirándulásokat.

Összefonódik az életük, és ebből kitartó barátságok, sőt házasságok is születnek. Ez mind mind olyasmi, ami szerintem a legmeghatározóbb élmény ifjúsági lelkészként, hiszen látom, hogy a közösségünk az életük része, amely az egyetemi évek után is velük marad.

Miért tartja fontosnak az ifjúsági missziót? Mire van leginkább szükségük a mai egyetemistáknak a hit útján?

A cserkészet és a gimnáziumi közösségem egyaránt nagy hatással voltak rám. Magam is megtapasztaltam, mennyire megtartó fiatalként a hívő közösség, és ennek a jó ízét szeretném továbbadni másoknak. Mire van a leginkább szükségük? Vigyázzunk az általánosításokkal, hiszen ahány egyetemista, annyi különböző élethelyzet, mégis léteznek általánosnak mondható kérdések, hiszen a legtöbbük ebben az életkorban tapasztalja meg az önállósodás első lépéseit. A világ kinyílik előttük, és ez befolyásolja az Istenhez fűződő kapcsolatukat. Fontos kérdésük, miként kapcsolódjanak a Teremtőhöz, magukhoz és másokhoz. Gyakori a meg nem értettség érzése, a szorongás és a párkeresés nehézségének megtapasztalása. A jövőtervezésen, a karrier kérdésén is sokszor rágódnak. Éppen ezért szerveztünk tavaly az egyetemi misszióban két keresztyén karrier-workshopot is, hogy szembenézzenek ezekkel a kérdéseikkel, mélyebb önismeretet szerezhessenek ezen a téren is, így tudatosabbak legyenek az álláskeresésben és felkészültebbek például egy állásinterjún vagy a munkahelyi beilleszkedés során. Igyekszünk melléjük állni, meghallgatni őket, kísérni és támogatni őket, Istenre mutatni a nehézségeik között is. Nem véletlenül ez a vezérigénk: „…sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre.” (Lk 10,41–42)

Fel tud idézni ifjúsági szolgálathoz kapcsolódó élményt, amely valamiért különösen emlékezetes önnek?

Szinte csak ilyen van. Az ifjúsági szolgálat nagyon változó, minden évben másfajta nehézségek és örömök vannak, hiszen a missziói gyülekezet összetétele is gyorsan változik, néhány év alatt teljesen kicserélődik. Mégis, talán az hat meg a leginkább, amikor régi hittanosaim és konfirmandusaim tagozódnak be az egyetemi gyülekezetbe.