A Központi Statisztikai Hivatal minden hónap végén közzéteszi a magyarországi népmozgalom főbb adatait. A legfrissebb gyorstájékoztatója szerint szeptemberben 6172 gyermek született, ami 8,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban volt. Az első kilenc hónapban összesen 54305 gyermek jött világra, ami 6,8 százalékos csökkenést jelent 2024 azonos időszakához képest. Azt már én teszem hozzá, hogy ezek szerint hazánk 2025-ben tovább csúszott, csúszik lefelé a demográfiai lejtőn.

A KSH adatai szerint 2001 és 2021 között még kilencvenezer körül ingadozott a születésszám, ám azóta drámai zuhanás következett be: 2022-ben (kerekítve) 88,5 ezer, 2023- ban 85,2 ezer, 2024-ben 77,5 ezer, az idei évben pedig már csupán 72-73 ezer körül várható. Harmadik éve újabb és újabb abszolút negatív rekordot látunk – nem csoda, hogy egyre többen kongatják a vészharangot, és sürgetik, hogy mielőbb pozitív demográfiai fordulatot kell elérni. Kérdés, miként lehetséges.

Az elmúlt években jómagam is többször írtam a Reformátusok Lapjában a népesedési trendekről, gondokról, kihívásokról. Majd másfél évtizede megjelent Egyke vagy egy se? című írásomban idéztem Fülep Lajos református lelkészt, európai hírű művészettörténészt, filozófust, aki már 1929-es cikksorozatában figyelmeztetett a népességfogyásra, a dunántúli falvak és tájak pusztulására, amiért ő az „egykés világot”, az egygyerekes családmodell járványszerű terjedését okolta. Akkori tézise ma épp olyan érvényes és aktuális: „A nemzet létének alapja nem a föld, ipar, kereskedelem, nem a jó törvények, jó közoktatás, hadsereg, hanem – a család. A nemzet létében fontos és nélkülözhetetlen a többi is mind, de a család a fundamentum, melyre minden épül.”