... sem tehetünk kétségbeeséséből születnek a legforróbb imádságok és a „minden értelmet meghaladó békesség” (Fil 4,7). Amikor azután elcsitulnak a bajok, nem fenyeget veszedelem, átesünk az ellenkező oldalra, a minden rajtunk múlik illúziójába. Az előzőkben említett film, A boldogság tanítása arra buzdít, hogy sokkal többet tehetünk magunkért, mint gondolnánk. Legyünk figyelmesek és tudatosak, tanuljuk és neveljük magunkat, és fegyelmezzük a negatív indulatainkat. Legyünk melegszívű emberek, ebből lesz az emberiség békéje.

A dalai láma megnevezés jelentése: bölcsesség óceánja. (Az óceán mongol nyelven dalai, a láma a bölcs tanító.) Ősi tapasztalat, lelki tudás sűrűsödik benne, amit tovább akar adni. Hangsúlyozza az önmegfigyelést, az érzelmek elemzését, hogy a józan ész, az elme irányítsa az embert. Mert a harag rombol, az együttérzés, a szeretet épít. Hangsúlyozza, hogy a legtöbb hős, akit ünnepel a világ, férfi, kegyetlen és erőszakos. A nők érzékenyebbek az együttérzésre. Több nőnek kellene vezetnie – mondja, hiszen sok spirituális vezető került ki a soraikból. Szemléletváltásra van szükség, vallja, hasznos lenne egy női dalai láma.

Téves állítása azonban, hogy a gyermekekben nincs erőszakosság, megkülönböztetés, ezt csak később tanítják meg nekik. Ők osztoznak egymással, ahogy az állatvilágban is megfigyelhető ez az altruizmus, ösztönös együttérzés. De az ember nem ilyen, a gyermeket nem kell tanítani a féltékenységre. Hamis antropológiára épül ez a hit, ahogy sok mai pszichológiai, ideológiai irányzat is, hogy csak elég mélyre kell ásni a lelkünkben, és rálelünk a mindenkiben ott lévő békességre és szeretetre. Elég a meditáció és az önmegnyugtatás, és mindnyájan megbékülünk egymással. Ez az önmegváltás útja. Akkor hát miért nem sikerül? Van bennünk eredendő bűn, ez akadályozza.

Nem tudjuk megváltani magunkat. Ennek tehetetlenségében vergődünk. Semmit sem tehetünk. Isten vált meg minket, önmagát adja, kiszabadít a kilátástalan küzdelmeinkből, amelyeket önmagunkkal és egymással vívunk. A teremtő Isten jött közel értünk. Ebben a reménységben érdemes megvizsgálni, hogy mégis többet tehetünk magunkért és egymásért, mint amit eddig, ha csak panaszkodtunk és sajnáltuk magunkat. Vártuk, hogy valaki meghallja, megérti, együttérez velünk, és kiszabadít. A Valaki eljött hozzánk, őrá várunk ma is. Hozzá ragaszkodunk, és pánik helyett neki adjuk magunkat, tőle tanuljuk a küzdelmes boldogságot. „Boldogok, akik békét teremtenek…” (Mt 5,9) Közben nem akarjuk rá hárítani azt, amit mi tehetünk magunkért.