A különböző teológiai, etikai és társadalmi nézőpontok abban a panelben is megjelentek, amelyben Bogárdi Szabó István teológus, volt püspök és Szabados Ádám teológus, az Evangéliumi Fórum vezetője a keresztyén emberkép dimenzióiról osztották meg gondolataikat; előbbi az ember méltóságának két aspektusát különböztette meg, rámutatva arra, hogy a bűn torzító hatásával és a megváltás radikalitásával is őszintén szembe kell néznünk. Az élet szentségét és az emberi felelősséget érintő etikai és jogi kérdések kapcsán Päivi Räsänen finn parlamenti képviselő és Paul Coleman, az ADF International (Alliance Defending Freedom – Szövetség a Szabadság Védelmére Nemzetközi Szervezet) igazgatója hangsúlyozták az emberi élet védelmének alapvető jelentőségét. A program további előadásai és beszélgetései a közjó szolgálatának, a keresztyén közösségek jövőjének kérdéseit és az együttműködés lehetőségeit taglalták. Kíváncsiak voltunk, hogyan látják mindezt református egyházunk képviselői. Bogárdi Szabó István, valamint Szabados Ádám reflektáltak arra, miért tartották fontosnak a részvételt, és mit jelent számukra az ember istenképűsége ma.

Bogárdi Szabó István: Mindannyian Isten kinyilatkoztatásán, a Szentíráson tájékozódunk

Egykori püspökként miben látja ennek a konferenciának a tétjét, és miért tartotta fontosnak, hogy a református egyház is képviseltesse magát?

A szervezők gondolták úgy – szerintem helyesen –, hogy olyan nehéz, bonyolult, ugyanakkor reményt keltő ügyben jöhetünk össze, amelyben minden keresztyén hagyományt érdemes legalább egy panelbeszélgetés erejéig összefoglalni. A XXI. század első felének civilizációjáról és kultúrájáról van szó. Nem pusztán a keresztyének helyzetéről vagy sorsáról, hanem általában arról, merrefelé haladunk – ha haladunk egyáltalán –, miben vagyunk, és miért érezzük magunkat egyre rosszabbul ebben az egyébként nagyon kényelmes, nyugalmas, sok lehetőséget kínáló világban. A kérdés az, miként és hol lehet kilépni ebből a helyzetből.

A Keresztyén emberkép dimenziói című panelbeszélgetésen Gájer László és Szabados Ádám mellett ön is részt vett. Van-e közös hang abban, hogyan gondolkodjunk magunkról emberként és keresztyénként?

Egyértelművé vált, hogy bár maga a kérdés sok mindent fölidéz – kultúrákat, filozófiákat, civilizációkat, gondolatokat és megoldási lehetőségeket –, a keresztyénség ebben mindenképpen közös: mindannyian Isten kinyilatkoztatásán, a Szentíráson tájékozódunk. Lehet, hogy bizonyos dolgokat másképp magyarázunk, és ennek lehet messzire mutató hatása, de egy erdőben sok kilátó van. Mi most felmentünk együtt a legmagasabb kilátópontra, és onnan próbáltuk áttekinteni az erdőt. Nekem egyértelmű volt, hogy amit az emberről a testet öltött Ige, Jézus Krisztus fényében mondunk, abban a lényeget tekintve egyek vagyunk.

Önnek mit jelent a saját istenképűsége?

Azt, amit egy tudós teológus megalapozott reménységnek nevez. Nem a reménykedést vagy tervezgetést, hanem azt, amit Jézus Krisztus ajándékoz az embernek. A Niceai Hitvallás ezt úgy fejezi ki, hogy Krisztus „értünk és üdvösségünkért” öltött testet.

Evangelikálként miért tartja fontosnak, hogy a keresztyén közösségek teológiai alapokra támaszkodva legyenek jelen ebben a társadalmi párbeszédben?

Leginkább azért, hogy tudatosítsuk magunkban: amit mi képviselünk az ember természetével kapcsolatban, szemben áll rivális nézetekkel. Sokszor nem vagyunk tudatában, hogy ennek a mentén dőlnek el más kérdések is, illetve hogy akik a mai emberek emberképét formálják, miből indulnak ki. Ha teológusok is megszólalnak egy ilyen konferencián, és felmutatják az alapokat, az segíthet nekünk, keresztyéneknek is abban, hogy ne higgyünk el hazugságokat, viszont megerősödjünk a saját álláspontunkban.

Mit tartott személyesen a legértékesebbnek ebben a felekezet közi párbeszédben?

A tágabb kontextust, hiszen sokféle háttérből és szakterületről vannak jelen itt keresztyén gondolkodók. Evangéliumi hívőként kifejezetten érdekes volt rálátni a kulturális változásokra katolikus és ortodox nézőpontból is. Bár vannak köztünk fontos teológiai különbségek, rengeteg a közös pont. Ezek megragadása és a különbségek tudatosítása egyaránt elgondolkodtatnak.

Mitől ember az ember a keresztyén hit szerint? Hogyan fogalmazná meg ennek a lényegét?

Az ember Isten képmása. Az ő teremtményeiként hasonlítunk rá. Őt képviseljük, és részt veszünk uralkodásában, amikor nevet adunk a teremtett világnak és műveljük azt. Kapcsolati lényünket pedig az fejezi ki, hogy férfivá és nővé teremtettünk, ahogy a Mindenható is szeretetkapcsolatban létezik öröktől fogva. A bűn elképesztő módon rombolja bennünk ezt a képmást, de nem törli el teljesen. Ahogy Francis Schaeffer mondta: dicsőséges várromok vagyunk. A megváltásban sem szűnik meg emberségünk, Krisztus inkább fokozatosan helyreállítja és új szintre emeli annak dicsőségét.