Advent kezdetén felgyorsul a készülődés – szinte mindenki várja a karácsonyt. Talán az egyedül lévők viselik az átlagnál nehezebben, hiszen ez az ünnepkör az európai hagyományokban is első sorban családi alkalomként él. Rendszerint még a valaha egyházhoz kötődők, de már távolabbra kerültek is elvágyakoznak ilyenkor a templomba, a lelkek ünnepelni vágynak, szeretnének felemelkedni valami magasztoshoz. Mi, református keresztyének a bűnbánati istentiszteleteket követően az úrvacsorai közösségben Krisztussal is közösségben felemeljük szívünket az Úrhoz meg tisztulásért, bűnbocsánatért. Én és családom így készülünk a Messiás születésének napjára.

Azonban egy épp beosztott kórházi dolgozó vagy a bent maradó beteg nem tudja így meg élni az ünnepet. Ha ritkán is, de nekem is kellett karácsonykor ügyeletet adni. Már december 24. előtt hazaengedtük, akit csak lehetett, de súlyos betegség esetén ez természetesen nem volt lehetséges. Modernnek mondott korunkban elfogadott tény és társadalmi elvárás, hogy orvosi ügyeletben nincs ünnep. De az ember lelkében akkor is ott élt a vágyakozás… És ilyenkor a szokásostól kissé eltérő módon ugyan, de megtapasztalhattam a betegek között a szenvedővel való együttérzést, a válságos állapotban meglátva benne Krisztus szenvedését.