Árva nemzedék
Az Oscar-díjas Nemes Jeles László új filmjében egy ország, egy nép és egy kamasz minden dühe izzik. A cselekmény az 1956-os forradalom utáni hónapokban játszódik, ahol egy gyermek szemszögéből nézhetjük végig, milyen kiszolgáltatott volt hazánk a kommunista elnyomás alatt. (Figyelem, az alábbiakban részletezzük a film főbb mozzanatait!)
A nyitójelenetben Andor (Barabás Bojtorján), aki élete első néhány évét árvaházban töltötte, végre visszakerül anyjához, Klárához (Waskovics Andrea), akinek arcára addigra már nem is emlékszik. A cselekmény lassan indul, komótosan mutatja be a háború utáni düledező Budapestet, a poros utcákat, betört ablakokat. Ágh Márton szépen felépített díszletei és Erdélyi Mátyás felvételei megbabonázzák a nézőt. Egyszerű, átlagos csonka család elevenedik meg a vásznon: Klára, a megtört, közömbös anya fejét lehajtva viseli el a megaláztatást annak érdekében, hogy életben tudja tartani családját, és Andor, aki rendületlenül várja haza édesapját. Nemes Jeles László mesterien ragadja meg a főszereplő érzelmi világát és lelki rezdüléseit, olyan érzékenységgel, amely nélkül az Árva nem válhatott volna ennyire megrendítő, mélyen ható filmmé.
Az egyik legemlékezetesebb jelenetben a kamaszfiú a pince félhomályában egy óriási, zúgó kazánhoz beszél, mintha abban keresné mindazt, amit soha nem ismerhetett meg – az apát, a hős férfit, akiről csak anyja elbeszéléseiből tud. Ebben a képsorban sűrűsödik össze a film lényege: a két ségbeesett vágy a kapcsolódásra, az identitás keresése és a gyermeki fantázia próbálkozása, hogy valóságot építsen a hiány köré. A kazánhoz intézett monológ egyszerre szívszorító és szimbolikus: a fiú a vasban, a mély dübörgésben próbál meghallani valamit az apai örökségből, amelyet sosem tapasztalt meg testközelből. Ebben a jelenetben nincs semmi nagyzolás, drámaiság: a kamera csak figyel, hagyja, hogy a néző maga élje át a gyermeki magány súlyát.
Andorban a kialakult idilli kép gyorsan megváltozik, a valóság összezúzza a dédelgetett vágyat: apja nem hős, aki egy szép napon diadalmasan visszatér majd Budapestre, hanem erőszakos, mindent magáénak akaró férfi, aki pénzért bújtatta anyját egy pincében, és teherbe ejtette őt. Fellobban a tehetetlenség dühe, félti anyja és saját életét is, miközben egyre csak hajtogatja: ez az ember nem lehet az apja. Alaposan átgondolt metafora bújik meg az 1956-ban játszódó cselekmény mögött: bele lehet-e nyugodni abba, hogy egy zsarnok uralkodjon felettünk, vagy el kell üldözni őt? Akár hogy döntünk, nagy árat fogunk fizetni érte.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!