Hittel, szeretettel, ösztöndíjjal

Gyakorlati tapasztalatszerzést, stabil hátteret és folyamatos visszacsatolást kínál a végzős óvodapedagógus-hallgatóknak a Magyarországi Református Egyház. Az ötödik éve működő Református Óvodapedagógus Tanulmányi Ösztöndíj- és Mentorprogramba (RÓTÖM) adunk rövid betekintést Egri Melindával, a Református Pályázati és Beruházási Szolgálat projektmenedzserével.

Hogyan született meg a RÓTÖM ötlete?

Több mint hatvan óvodát érintő, országos óvodaprogramot indított el 2018-ban a Magyarországi Református Egyház. Az új épületek mellett gondolnunk kellett arra is, hogy kik fogadják majd ott a gyermekeket, hiszen az óvodák építése nem áll meg a tégláknál. Ezért a beruházást is lebonyolító szervezetünk, a Református Pályázati és Beruházási Szolgálat szakmai koordinációjával 2021 szeptemberében elindítottuk az ösztöndíj programot a pályát hamarosan megkezdő munkatársaknak. Mivel kicsiben sikeresnek bizonyult a tervünk, a következő évben kiterjesztettük az összes református óvodára, ezzel segítve a pedagógusok elhelyezkedését is. Azóta is minden év áprilisában rövid igényfelmérést végzünk, amikor az intézmények jelezni tudják, ha van szabad gyakornoki pozíciójuk, ahová a végzős egyetemi hallgatók jelentkezhetnek.

Milyen szakaszokból áll a program?

A három fő részből az első a hallgatói szakasz, ahol a jelentkezők tíz hónapig ösztöndíjat kapnak, majd az időszak utolsó felében a gyakorlatukat teljesítik a református intézményekben. Itt ismerkedhetnek meg az adott óvoda sajátosságaival, légkörével, testközelből megtapasztalhatják, megélhetik a református pedagógiai szemléletet. Kijelölt mentor segíti a munkájukat, támogatja őket, visszajelzéseket ad, így a tanulók gördülékenyen és hatékonyan tudnak beilleszkedni az intézmény életébe. A diploma megszerzése után következik a gyakornoki szakasz, ekkor lépnek be a valódi munka világába. Pedagógusként elhelyezkednek abban az óvodában, amelyet a gyakornoki időszak alatt már megismertek és reményünk szerint megszerettek. Ez nagyjából hat hónapig tart. Az elején az intézményi mentorral közösen összeállítják az egyéni fejlődési tervet, és megtervezik a közös szakmai munka és tanulás folyamatát. Ha mindenki sikeresnek gondolja az együttműködést, akkor a gyakornok további egy évig dolgozhat az őt befogadó óvodában. Így a teljes folyamat összesen két és fél évet ölel fel. Ez alatt az ösztöndíjas elkészítheti a portfólióját, folyamatos visszacsatolást kap, és a hivatásában munkatapasztalatot szerez. Nekem különösen tetszik, hogy bár a keretek közösek, mégis minden ösztöndíjasunk útja egyedi. Függhet attól, ki melyik óvodába jár, és persze attól is, milyen tapasztalatokat hoz akár a gyermekkorából, akár a különböző közösségekből. Csodálatos élmény követni az útjukat!

Ötödik éve fut a program, milyen változásokat és fejlődést lát a kezdetek óta?

Azt láttuk, hogy az indulás óta egyre többen élnek az általunk nyújtott lehetőséggel. Gördülékenyebben, gyorsabban haladnak a folyamatok, mert a hallgatókat képző intézmények már ismernek bennünket, bíznak bennünk, szívesen fogadnak minket. Örülünk a hallgatók lelkesedésének is: idén már tizennégyen kaphattak ösztöndíjat! Külön sikernek tartom a Nagyhalászi Református Óvoda történetét, ahol tavaly egy hallgatót, idén viszont már hármat tudtunk ösztöndíjasként fogadni.

Milyen terveik vannak a következő évre?

Még sokáig reméljük ezt is folytatni, de nem elégszünk meg ennyivel, mindig új lehetőségeket keresünk. Szeretnénk ki terjesztett, nagyobb merítésű mentorprogramot létrehozni, illetve azon is elgondolkodtunk, hogy nemcsak óvodapedagógusoknak, hanem akár más felsőoktatási szakoknak is kialakítunk ösztöndíjat. Bízunk abban, hogy egy nap mindez valósággá válhat!

A Református Óvodapedagógus Ösztöndíj- és Mentorprogramban részt vevő friss diplomás óvodapedagógusok a mentor támogatásával elkészítik a saját portfóliójukat. Ez nem pusztán leadandó dokumentum, hanem személyes szakmai lenyomat is. Mindegyik portfólió teljesen egyedi: tükrözi, hogy az adott óvoda mit tart fontosnak, a gyakornok mire helyezi a fókuszt, és hogyan fejlődött a hat hónap alatt. A mentor minden esetben reflexiót ír, így a hallgató kívülről is ráláthat arra, honnan hová jutott el.