Hogyan érzékelhetjük Isten jelenlétét a mindennapokban, és ez miképpen jelenik meg az adventi időszakban?

Rengeteg apró dologban észrevehetjük nap mint nap. Az év végéhez közeledve mindnyájan megfáradunk, de ebben a kimerült állapotban sem enged el bennünket: Lelke által megújít és megelevenít. Advent idején természetesen több időt és figyelmet szánunk az elcsendesedésre Isten előtt, gyakrabban vesszük kézbe a Szentírás Jézus testet öltéséről szóló részeit is. Tábori lelkészként a katonákhoz igyekszem közelebb vinni ezeket a történeteket, hiszem, hogy Krisztus megismerése új tartalommal töltheti meg az életüket. Az adventi alkalmak mindig személyesebbek, meghittebbek, ami engem is még nagyobb fegyelemre hív: több felkészülésre, csendességre, figyelemre. Ez bizonyosan közelebb visz az Úrhoz.

Mely mindennapi szokások segítik önt abban, hogy tudatosítsa Isten jelenlétét?

Nagyon lényeges, hogy a napot elcsendesedéssel kezdjük, mert ez rendezi a gondolatainkat, és segít a lényegre figyelni. Ha nem szánunk időt az Istennel való kapcsolatra, csak rohanunk, könnyen a saját bölcsességünkre hagyatkozunk – és azon bizonyosan nem lesz áldás. A gyülekezetekben, a katonák között, de bármely más közegben szolgálva is példát kell mutatnunk abban,hogyan lehet a hitben elmélyülni és közelebb kerülni ahhoz, akire az életünket bízzuk.

Előadásában arról is beszélt: „Isten folyamatosan dolgozik bennem.” Hogyan érzi ezt a saját életében?

Különös életút az, amelyet eddig meg élhettem. Abban, ahogyan rátaláltam Istenre és a hivatásomra, szinte semmi sem akkor és úgy történt, ahogyan én elterveztem. Mégis: csodák sorozatát tapasztalhattam meg. Sárospatakra vezetett, ahol nemcsak teológiát tanultam, hanem engedelmességet, alázatot, hűséget, tiszteletet és szeretetet is: csupa olyasmit, amit mind a mai napig gyakorolnom kell. A katonák között, Szentlélekért könyörögve igyekszem Jézus Krisztushoz terelni azokat, akik meghallják, hogy az elhívás nekik is szól.

Mit jelent az, hogy Isten szeretetből és kezdeményezőn teremtette meg a világot és az embert?

A szeretet legmagasabb formája az volt, hogy a Mennyei Atya odaadta egyszülött Fiát ezért a világért – mindannyiunkért, mivel a teremtett ember – ahogyan hit vallásunk fogalmaz – „napról napra csak szaporítja a bűnt”. Ő mégsem fordult el tőlünk. A Szentírás első lapjain is ezt látjuk: a bűnbeesés után Isten megkérdezi: „Ádám, hol vagy?” (1Móz 3,9) Akkor is keresett, amikor mi elfordultunk tőle. A saját képmására alkotott minket – ez nem testi, hanem lelki hasonlóság: arra a képességre utal, hogy mi is tudunk szeretni. Az ember Isten szeretetéből és szeretetére teremtett lény. Ő ma is mindent ebből kiindulva tesz: még az ítéletében is ott rejlik a szeretete, mert nélküle nem szület hetne valódi bűnbánat és megtérés, ezek hiányában pedig végleg elvesznénk.