Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Steinbach József református lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Egyházkerületének püspöke osztja meg velünk gondolatait.
Hála Istennek, november óta hazánkban háromszorosára növekedett az oltási hajlandóság, felébred az ország a dacból, az indokolatlan bizonytalankodó félelemből – mondja Szabó Miklós református orvos, a Semmelweis Egyetem docense, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának egészségügyi képviselője.
A Kollégium két legfontosabb szent helye, ahol a diákság összegyűlt Igét hallani vagy ünnepelni, az oratórium és a díszterem volt. Az egyik a Nagytemplomra nézett, a második emeleten volt. Szinte minden szombat este hat óra előtt megtettük a tanulókból az utat, hogy részt vegyünk a precesen.
Március elejére országszerte 273 óvodát és 536 iskolát érintett a járvány, kétszer annyi intézményben kellett rendkívüli szünetet, illetve részleges vagy teljes digitális oktatást elrendelni, mint két héttel korábban. Ez a református iskolákban is érezhető volt.
Tartsunk istentiszteleteket és gyülekezeti alkalmakat digitális eszközök segítségével, a közösség helyi lehetőségeinek figyelembevételével! Kérünk minden lelkipásztort és presbitériumot, hogy ebben a rendkívüli helyzetben is találjanak módot a bajba jutottak, betegek és magányosok lelki támogatására, és nyújtsanak segítséget az erre rászorulóknak!
– A Zsinat elnökségi tanácsának március 5-i határozatából
Nekem a keresztyénségem a legfontosabb. Láttam különböző országokat és kultúrákat, de a keresztyén közösségben tudom megélni, mind Isten országának állampolgárai vagyunk. Ez felette áll a kulturális és nemzeti különbségeknek – vallja Angela Canadey. Családjával menekültként érkezett hazánkba, magyar állampolgár lett, egyházunk Diakóniai Irodája menekültintegrációs részlegének munkatársa.
A krisztusi szeretet emel föl. Ez az, ami a semmit valamivé teheti. Ha benne élünk, akkor lesz gyümölcstermő az életünk. Sőt! Ha vele összeköttetésbe kerülünk, vele vagyunk és benne maradunk, akkor életünk és munkánk nem saját kínkeserves erőfeszítésünk eredménye, hanem az ő termése és gyümölcse lesz.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt is nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, amelyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Hodossy-Takács Előd írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.
Európa egyetlen vér nélküli, győztes forradalma volt a miénk, az osztrák császár a kikényszerített áprilisi törvényekben kénytelen volt engedményeket adni a magyaroknak, így sok olyan követelés megvalósult, amelyet a magyar nép megfogalmazott a 12 pontban – emeli ki Oláh László, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely szakmai igazgatója.
A felelős újságírás ma is képes rávilágítani a társadalmi problémákra és folyamatokra, és lehetősége van figyelmeztetni is az olvasókat. Az internetnek köszönhetően mindezt egyre gyorsabban és szélesebb körben teheti meg. Azonban emiatt sem lehet úgy beszélni a sajtóról, hogy ne beszélnénk a kommunikációról, a médiáról és a társadalomról is...
Az imádkozó felteszi magának a kérdést: ki vagyok én például a csodálatos halfogás elbeszélésében? Valamelyik tanítvány? Esetleg Péter? Vagy az egyik hal? Vagy nem vagyok méltó arra, hogy ilyen jelentős figura helyzetébe bújjak, és inkább leszek az egyszerű szolga, aki az elbeszélés fókuszán túl, a periférián süti a halat a Mesternek és tanítványainak...
A zörgető Jézusnak is nehéz lehet az ajtó előtt állnia és mindhiába várnia a zárkózottságunk miatt. Mert nemcsak a házunk ajtaját kell megnyitnunk előtte, hanem a lelkünkét is. Mennyi mindenről nem szeretünk beszélni, van, amire még emlékezni sem akarunk, egyszóval fájó sebeket hordozunk.
Ha valaki meghallgatja a lemezt, a dallamok megragadnak benne: anélkül is megjegyzi őket, hogy tanulni akarná azokat. A könyvet és a hangzóanyagot együtt használva működik a tanulás. Ez a népzeneoktatásra általában igaz. Népzenét nem lehet csak tankönyvből tanulni – magyarázza Balogh Sándor népzenetanár.
Áhi egy pillanatra elkomorult. Hát, igen… A mirtuszkoszorú. A menyasszonyok ékessége. Amit gyönyörű, fehér virágú ágakból fonnak, és olyan illatos, hogy belebódul az ember. Mégis kevés menyasszony hord manapság mirtuszt az esküvője napján. Mert a gazdagabb lányok ezüst- vagy aranypénzből font főkötőt hordanak ilyenkor.
A Református Közéleti és Kulturális Alapítvány fehérbora idén a Tokaj-hegyaljai Budaházy-Fekete Kúria „Minden a rokonom” bora lett, a vörösborok közül a hajós-bajai Takácsné Villányi Patrícia Pinot Noirja érdemelte e címet.
– Meg vagyok róla győződve, hogy a szolgálat csapatmunka, és hála Istennek, vannak szolgáló testvérek. Három idősek otthona is van a körzetünkben, ahol gyülekezeti tagok végzik a szolgálatokat. Az ifjúsági alkalmakat hozzáértő fiatalok vezetik. Minden szolgálat fontos a közösségben, az első helyre az igehirdetést és a lelkigondozást kell tennünk.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. E héten Lányi Gábor teológus-lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének docense osztja meg velünk gondolatait.
Az emberek nem közömbösek, figyelik a környezetükben azokat, akik maradandót alkotnak, és szeretnék, ha e teljesítményeket országosan is elismernék – hangsúlyozza Böszörményi Gergely, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke. A harminc éve alapított Magyar Örökség díj jubileumát március 1-jén gálakoncerttel ünneplik. Az alkalom emlékezés is lesz, azoknak az értékeknek a méltatása, melyeket az elmúlt három évtizedben közösen teremtettek.
Károlyi-biblia vagy a revideált új fordítások? Ha magyarázatos Biblia, akkor melyik kiadótól? Be kell látnunk: nincs tökéletes fordítás. Ezért ami a legfontosabb számunkra, hogy olvassuk, kutassuk az Írásokat, lehetőleg naponta. Általa ismerhetjük meg igazán az Urat és az ő akaratát, a Biblia útmutatást ad, vigasztalást meríthetünk belőle, és vezet bennünket életünk valamennyi területén.
Mindig azt kerestük, a fejlődés a közösség lelki épülését is szolgálja-e. Konfliktusokban is segített ez, mert a vezetőnek sokszor kell úgy döntenie, hogy azzal nem mindenki ért egyet – tudatja Ábrám Tibor. A miskolci Lévay-gimnázium leköszönő igazgatója a hit személyessé válásáról, a sáfárságként megélt vezetésről, a református nevelés mindennapjairól beszél.