Fájdalmas szívvel, de Isten akaratában megnyugodva vettük a hírt: Veress Gábor, a budapest-pesterzsébeti Klapka téri gyülekezet alig néhány hónapja nyugdíjba vonult lelkipásztora, akinek nevéhez fűződik a Klapka téri templom eredeti terv szerinti teljes felépítése, március 31-én elhunyt. Személyében egyházunk egyik hűséges szolgája ment el a minden élők útján.

Marosvásárhelyen született 1953-ban, mély hitű kálvinista ősök utódaként. Édesapja orvosi hivatása és nagybátyja tanári munkája nagy hatással volt rá, de egy belső hang hívására mégis a lelkészi pályát választotta, ezért a csíkszeredai érettségi után a kolozsvári protestáns teológiára kérte a felvételét. Ennek elvégzése és a vártemplomi segédlelkészi évek után erdélyi gyülekezetekben lett önálló lelkipásztor, majd Magyarországra áttelepülve a Tiszáninneni Egyházkerületben szolgált hűséggel.

1993-ban lett lelkipásztor a pesterzsébeti Klapka-téri gyülekezet élén, amelyet nagy lelkesedéssel igyekezett lelki közösséggé formálni, kiemelt figyelmet fordítva az ifjúság nevelésére. Ahogy múltak az évek, egyre jobban foglalkoztatta a templom eredeti terve, amely alapján csak a gyülekezeti terem készült el 1940-ben – a háború miatt ugyanis abbamaradt az építkezés. Isten kegyelme és Veress Gábor rendületlen kitartása folytán a 2010-es évek során lehetőség nyílt a teljes terv megvalósítására, így 2019. április 7-én felszentelték az új templomot, az ünnepségen hazánk miniszterelnöke is részt vett.

Ugyanabban az évben új feladatként a Vörösmarty Mihály Általános Iskolát is átvette az egyházközség. Így Veress Gábornak aktív lelkészi évei igen mozgalmas, de szép befejezése adatott meg, amelyet törékeny egészségi állapota mellett Isten csodájaként élhetett meg. Mindezekben Isten Igéje volt számára biztatás: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13)

Hatvannyolc év adatott számára küzdelmekben gazdag, de Isten által vezetett életében. Családja, szűkebb és tágabb ismeretségi köre egyaránt tapasztalhatta szeretetteljes, de céltudatos egyéniségét, amelyet – Isten iránti hálával – az ismert igével lehet leginkább jellemezni: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam…” (2Tim 4,7) Emlékét szeretettel megőrizzük a szívünkben.