Az elmúlt hetekben régi-új hobbinak kezdtem hódolni: körülbelül egy évtized után ismét kerékpárra ültem. Magam is meglepődtem, amikor tudatosult bennem, hogy az utóbbi években legfeljebb akkor pattantam kétkerekűre, ha otthon, édesanyám falujában voltam, és el kellett szaladni a gyógyszertárba vagy egy távolabbi boltba.

Pedig azelőtt még többnapos bringatúrán is részt vettem. Nem is akárhol: majd’ egy hétig tekertünk a Kárpátok magaslatai között. Esténként tábort ütöttünk az évszázados fák alatt, sátraink között serényen pattogott a tűz, készült a friss levegőn, az egész napos testmozgás után még jobban eső meleg étel a bográcsban. A Tisza mentén vitt az utunk, és a vízpartról valahogy még az ég is tisztábbnak tetszett. Most úgy tűnik nekem, mintha akkoriban több csillag borította volna az eget.