Elbúcsúztunk 2020-tól. Mi lesz holnap? És aztán? Mi lesz 2021-ben? Meddig még? És leginkább: miért? – kérdések, amelyek ebben a különös helyzetben nap mint nap felmerülnek.

A vírus első hullámán sem sikerült igazán átlendülnünk, mire a bőrünkön éreztük a következőt, ezért év végére valahogy elfogyott a lendület és az erő. Ami tavasszal még az ismeretlennel járó motiváció volt, mostanra az elkeseredettség szimbólumává vált. Tapasztaltam ezt én is, amikor néhány napja hazafelé sétáltam: a fagyos december végi sötétben nehezedett rám először igazán a fáradtság, amely azóta sem ereszt.

Mondhattátok volna – gondoltam magamban és címeztem minden felnőttnek, akivel korai éveim során találkoztam. Mindenkinek, akit gyerekként annyira erősnek és magabiztosnak láttam, hogy elhittem, egy bizonyos kor után már nem gyötrik kételyek az embert. Pedig jó lett volna, ha valaki szól, hogy felnőni nem egyenlő a nyugodt bölcsesség és a tudás megszerzésével. Sokáig azt hittem, hogy a felnőttek mindent értenek, bátrak és mindig látják maguk előtt a következő lépést. Nem sírnak és nem bizonytalanok.