Egy interjúban azt mondta, hogy nem készült lelkipásztornak, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Hogyan jutott erre a döntésre?

A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végeztem a középiskolai tanulmányaimat. Éveken át építészmérnöki pályára készültem, a reál tárgyakat nagyon szerettem, és még a negyedik évfolyam előtti nyári szünetben is nagy energiával tanultam. Az egyik kedves barátommal folytatott beszélgetés, közös igeolvasás és imádkozás hatására a felvételi jelentkezési határidő előtt két héttel döntöttem el, hogy újjászületett emberként Krisztust hitelesebben és jobban tudom szolgálni, ha egész életemet neki szánom. Különös kegyelem, hogy az akkor hozott döntésemet nem bántam meg, sőt, az soha meg sem kérdőjeleződött bennem. A helyemen voltam, ahova elhívást, küldetést kaptam.

Pályafutásának első tíz évét Balmazújvároson töltötte. Milyen emlékek jutnak eszébe erről az időszakról?

A lelkipásztor életében az első szolgálati hely „az első szerelem” helye – feleségemmel, Hadházi Judittal együtt ez volt számomra a Balmazújvároson eltöltött évtized. Két templomot renováltunk, gyülekezeti központot építettünk. A töredező kommunista rendszer vége felé haladva – a korlátokat feszegetve – próbáltunk mindent megtenni, amit csak lehetett.

A Hortobágy mellékén élő emberek nehezen fogadnak be idegent, de ha egyszer befogadják, akkor feltétel nélkül, őszinte szeretettel segítik, támogatják. Ezt mi is átélhettük. Négy gyermekünk Balmazújvároson született. A rendkívül sok munka, szolgálat ellenére áldott, szép és felejthetetlen időszak volt ez az életünkben.