Mindig is szerettem a növényeket. Ez valószínűleg javarészt édesanyámnak köszönhető, akinek hála gyermekkorom óta körbevesznek a szebbnél szebb levéldísznövények. Már első otthonunkban, a feketeardai „hruscsovkában” található kis lakásban is több volt a zöld, mint amennyit az ilyen pici terekben elképzelne az ember. Az ablakpárkányokon fegyelmezetten sorakoztak a mélykékes-lilás színű fokföldi, más néven afrikai ibolyák, a szűkös balkonon muskátlik és varjúhájak kaptak helyet, a konyhában rákvirág vidámította a szemet. De az én kedvencem a szobát körbeölelő nyíllevél volt. A plafon alatt néhány centiméterrel futó tarka levelű indák csak úgy vonzották a tekintetet.

Az az öreg virágtő később velünk együtt költözött új, tágas otthonunkba, ahol az udvarra néző nappali-étkező világos, nagy ablakához közel kapott helyet. A kis zugban kanapé, sok-sok könyv, újság várja folyton a pihenni vágyót. A nyíllevél mellett narancspöttyös páfrány, többféle afrikai ibolya – édesanyám kedvencei, buzogányvirág, aszparágusz és számos egyéb dísznövény teszi otthonossá a helyet. Hazalátogatásaimkor mindig örömmel – és némi irigységgel – nyugtázom, hogy egyre szebbek, bokrosabbak.