A hatvanhetedik napon

egy börtönből menekített verssorra

Ma végre – kint.

A Gellért szálló kedves,

túlparti tömbje int.

Hatvanhat napi

árnyék, szürkeség,

de mára teljes ragyogással

borult fölénk az ég.

Letéptük félórára

az önkéntes karantén

szigorú láncait,

miközben én magamban

egy sort ismételgetek:

„…s hatvanhat napja nem néztem eget.”

De lám, a Legfőbb Akarat

lebontott most minden falat.

Meglehet, negyven vándor-évnek

érezzük évszaktalan,

látszólag semmivé lett

hónapjaink sorát.

Mégis, tavaszra készül itt

minden ág,

szemünkben jó reménység

bont rügyet,

s megköszönjük, Atyánk,

megannyi kegyelmedet.

Petrőczi Éva

A Nehru-parton, 2021 tavaszán