Az 1466-ban épült templom 2018-ra nagyon rossz állapotba került, a műemlékvédelmi hivatal az épület lezárására készült az életveszélyes körülmények miatt. A román állam semmilyen támogatást nem nyújtott a helyreállításra, így a gyülekezet egyedül kereste meg az anyagi forrásokat.

Miután egy nagy vihar miatt a templom udvarán kidőlt egy fenyőfa, ledöntötte a kerítést, valamint a plafon egy része is beomlott, a kárfelmérés után megállapították: csak a kőfalak maradhatnak. Márton Zoltán-Barna lelkipásztor az Erdélyi Református Egyházkerülethez fordult segítségért, így 2018 és 2020 között magyar állami támogatással tették rendbe az épületet. A belső bútorzatot, a karzatot, az orgonát, a szószékkoronát is restaurálták, padfűtést vezettek be, emellett az 1866-ban épült harangláb, az udvar és a kerítés is megújult.

Az épület műemlék jellege miatt a felújítás végig régészeti felügyelet alatt folyt. A legérdekesebb lelet egy 1933-beli levél volt, amelyben az akkori lelkipásztor beszámol a templom felújításáról, a gyülekezet életéről, a falu helyzetéről.

A felújításért hálát adó alkalmon az Igét Kató Béla erdélyi püspök hirdette a Zsolt 127,1–2 alapján: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába óvják azt az őrök. Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.”

– A zsoltár arra buzdít, vegyük észre, hogy ez a felújítás is csak úgy valósulhatott meg, hogy Isten maga is épített, az áldása nélkül nem végezhetnénk ezt a munkát – fogalmazott az egyházi vezető. Kató Béla arra buzdította a lelkipásztorokat, építészeket, tervezőket, közösségeket, hogy sose hagyják ki Istent a számításból:

– Amikor már megvan minden, ami kell az építkezéshez, engedélyek, pénz, támogatás, emberek, akkor kell igazán Istenhez fordulni, hogy adja áldását a munkára.