Új kisbusza van a református Bethesda Gyermekkórháznak, és évekig a benzinpénzre sem lesz gondjuk a lelkes adakozóknak köszönhetően. – Ez az extra segítség óriási dolog nekünk, hatalmas terhet vesz le az Alapítványról – tudatja Tamásné Bese Nóra társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgató.
A történelmi szabadságtörekvések általános kerete az emberek, embercsoportok közötti küzdelmek, a keresztyén szabadság gondolata meghaladja ezt az e világi síkot. Sőt, a keresztyén szabadságfogalomnak épp az a tartalma, hogy az embert kiemeli a szabadságért folytatott hajsza véget nem érő körforgásából.
A szabadság volt a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó fő témája. – Ember legyen a talpán, aki a szabadság és a szabadosság fogalmát könnyen szét tudja választani. Egész életünkre megnyomorít bennünket, ha a kettőt összekeverjük – mondja az egyik előadó, Blanár Gabriella felvidéki lelkipásztor.
A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozót önkéntesek igyekeznek minél tartalmasabbá tenni. – Olyanok vagyunk, mint a láthatatlan katonák, akik hosszú ideig dolgoznak azon, hogy a találkozó minél gördülékenyebb legyen – mondja Dienes Petronella.
A szabadság elvont fogalom, filozófiai magasságokba visz vagy teológiai vitákra késztet, amelyek között könnyen ki lehet kerülni a kérdést, hogyan érint ez bennünket – magyarázza a Csillagpont találkozó főelőadója, Thoma László gazdagréti lelkipásztor. Az egyéni szabadságról, a „keresztyén szabadságot” övező félreértésekről is kérdeztük.
... állomásról írt Anthony de Mello Szárnyalás című könyvében: sziklás tengerparton kis omladozó életmentő állomás állt. Csak egy kunyhóból és egy csónakból állt, de az a néhány ember, aki ott dolgozott, elkötelezett volt. „Szemüket állandóan a tengeren tartották, magukkal és biztonságukkal nem törődve, félelem nélkül tengerre szálltak a vihar kellős közepén, ha egy hajótörésnek csak a legkisebb hírét vették.”
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és - értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Steinbach József református lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli egyházkerületének püspöke osztja meg velünk gondolatait.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt is nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, amelyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Szetey Szabolcs írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.
A református harangok öntészetileg ugyanolyanok, mint a katolikus vagy az evangélikus darabok, csak a díszítésük, feliratuk különbözteti meg őket más felekezetek harangjaitól – mondja Bajkó Ferenc harangkutató, aki már csaknem hatszáz tornyot mászott meg Magyarországon..
Magyarország egyetlen harangöntödéjét, Őrbottyánban, Gombos Miklós és fia, Gombos Ferenc mesterek irányítják. Évente hatvan harang készül. Az elkészítési idő mérettől függően legalább három hónap. A mesterséget nem tanítják iskolában. A tudás apáról fiúra száll.
A nándorfehérvári diadal minden kornak megmutatja: a keresztyén hitért és a hazáért bátran ki kell állni. Amint az apostolok is vállalták hitükért az áldozatot, a későbbi korokban is mindig szükség volt a hit megvédésére. Az animációs film, mely a nándorfehérvári diadalról szól, ma is aktuális üzeneteket hordoz.
A magyar törvények nem diszkriminálják a felnőtt korúak szexuális viselkedését, mert az az intim szféra szabadságához tartozik. Mi, reformátusok viszont ragaszkodunk hitünkhöz és a bibliai tanításhoz, mely szerint Isten az általa férfiúvá és asszonnyá teremtett első emberpárt megáldotta, és ezt mondta nekik: „Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá.”
A múlt század ’80-as éveiben egy gyülekezet parókia és gyülekezeti ház építésébe kezdett. A százötven éves régi helyett szerettek volna újat építeni. Akkor még nem volt állami segítség, még egyházit sem kaptak. Az anyagiak, a munkaerő előteremtését, a beszerzéseket a gyülekezet tagjai lelkipásztoruk és egy fizetett mester vezetésével végezték.
Amit én tudok adni a növényeknek, az legfeljebb negyven százalék – a nagyobb rész Istentől jön. Ezért kell imádkozni és kérni őt, adjon ötleteket arra az időszakra, amikor nem esik az eső – mondja Berkes Gábor, az inkei gyülekezet gondnoka. 2020-ban ő lett az Év Agrárembere szántóföldi növénytermesztés kategóriában.
A százados futva tette meg az utat a kaszárnyáig. Nem foglalkozott most a méltósággal meg a csúszós kövezettel. Majd a kezét-lábát törte, hogy mihamarabb hazaérhessen, és láthassa Luciust. A szíve hangosan dobogott, amikor benyitott a szobájába. De a fiú már az ágyában ült. Gyenge volt még, de már mosolygott.
A Budapest-Külső-Kelenföldi Református Egyházközség egykori lelkészére emlékezünk. A lelkipásztor édesapja példája után választotta ezt a hivatást. A megpróbáltatások idején is felhasznált, szeretett Igéjével búcsúzunk tőle: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam…”
A Magyar Református Szeretetszolgálat „Érted a pénzed?” programján 7–12. osztályos, hátrányos helyzetű ózdi fiatalok vesznek részt. A cél, hogy a gyermekek tudatosan és egyszerűbben tudják kezelni az anyagiakat, felelős döntéseket hozva. A cél elérését táborokkal, szakkörökkel, kirándulással segítik.
Élete 97. évében Teremtője magához hívta Regéczy-Nagy Lászlót. A Történelmi Igazságtétel Bizottság alapítója, majd elnöke 1956 novemberében átadta Bibó István memorandumát az angol nagykövetnek, Nagy Imre egyetlen megmaradt írását eljuttatta a követségi titkárhoz. Tetteiért tizenöt év börtönre ítélték, hatot kellett letöltenie. Bajtársai Bibliát rejtettek a rajzok közé a tervezőirodán, ezt olvashatta néha egyedül.
– Négy éve választottak meg az országos lelkészértekezlet titkárának, most elnöknek. A Romániai Országos Református Lelkészértekezleti Szövetség kétévente találkozik, az erdélyi egyházkerület évente, de leginkább az egyházmegyében tevékenykedünk. Igyekszünk értékként tekinteni a lelkipásztorokra, figyelni teljes életpályájukra.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. E héten Lányi Gábor teológus-lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének docense osztja meg velünk gondolatait.
Az emberek nem közömbösek, figyelik a környezetükben azokat, akik maradandót alkotnak, és szeretnék, ha e teljesítményeket országosan is elismernék – hangsúlyozza Böszörményi Gergely, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke. A harminc éve alapított Magyar Örökség díj jubileumát március 1-jén gálakoncerttel ünneplik. Az alkalom emlékezés is lesz, azoknak az értékeknek a méltatása, melyeket az elmúlt három évtizedben közösen teremtettek.
Károlyi-biblia vagy a revideált új fordítások? Ha magyarázatos Biblia, akkor melyik kiadótól? Be kell látnunk: nincs tökéletes fordítás. Ezért ami a legfontosabb számunkra, hogy olvassuk, kutassuk az Írásokat, lehetőleg naponta. Általa ismerhetjük meg igazán az Urat és az ő akaratát, a Biblia útmutatást ad, vigasztalást meríthetünk belőle, és vezet bennünket életünk valamennyi területén.
Mindig azt kerestük, a fejlődés a közösség lelki épülését is szolgálja-e. Konfliktusokban is segített ez, mert a vezetőnek sokszor kell úgy döntenie, hogy azzal nem mindenki ért egyet – tudatja Ábrám Tibor. A miskolci Lévay-gimnázium leköszönő igazgatója a hit személyessé válásáról, a sáfárságként megélt vezetésről, a református nevelés mindennapjairól beszél.