Jézus sokféleképpen beszélt tanítványainak és az őt körülvevőknek Isten országáról, leginkább példázatokban. Olyan képeket, szavakat, kifejezéseket használt, amelyeket érthettek, még ha az üzenetet nem minden esetben hallották is meg. Heti bibliai szakaszaink sorában olvashatjuk Márk evangélista egyik példázatát, amely csak ebben az evangéliumban található meg.

A példázat címe is különös: A magától növekedő vetés (Mk 4,26–29). Jézus arról beszél, hogy miután az ember elvetette a magot a földbe, nem kell semmit tennie ahhoz, hogy az növekedjék és termést hozzon, csak annyit, hogy „azonnal nekiereszti a sarlót, mert elérkezett az aratás ideje” (Mk 4,29). Az emberi logika és gondolkodás azt mondaná, hogy a kettő között is lenne az embernek feladata: öntözni a földet, megvédeni a káros növényektől a magot. Itt jön a képbe egy nagyon fontos kifejezés: „magától” (Mk 4,28).

Az ember feladata csak annyi, hogy elveti a magot, de Isten az, aki a növekedést, a szárba szökkenést adja akkor, amikor ő úgy gondolja. Ez az üzenet rámutat arra, hogy még a hívő embernek is el kell fogadnia, hogy nem tud mindent ellenőrizni, befolyásolni, kezében tartani, hanem rá kell bíznia a dolgokat Istenre.

Isten országának magvetése megtörtént, hiszen az Atya elküldte az egyszülött Fiút ebbe a világba, feláldozta a keresztfa oltárán, és feltámasztotta a halottak közül.

A hívő embernek egyetlen feladata van és lehet e világban, hogy ezt hirdesse alkalmas és alkalmatlan időben (2Tim 4,2), Isten pedig a maga idejében kikelteti a magot kinek-kinek a szívében. Pál így ír erről: „Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet és aki öntöz: egyek, és mindegyik a maga jutalmát kapja majd fáradozásához méltóan.” (1Kor 3,7–8)