Igen, a homoszexualitás gyakorlása bűn. Az egyház a Biblia alapján nem mondhat mást. Csakhogy ez az állítás ma életveszélyes, mert igen sokakból elutasítást, sőt tiltakozást vált ki. Sokak szemében az egyház által tolmácsolt üzenet gyűlölködőnek, ítélkezőnek tűnik fel, míg a „love is love” jelszava magától értetődőnek. Két egymást kizáró állítás. Hogyan lehet az egyház szemében bűnös egy olyan jelenség, amelyet mások a szeretet megnyilvánulásának tartanak?

Ez a körülmény kellemetlen helyzetbe hozza az egyházat, hiszen olyasmit mond, ami sokaknak visszatetsző, és csak növeli a tőle elfordulók számát. Nem véletlen, hogy Nyugaton, ahol már ijesztő méreteket ölt a nemi útkeresés, az egyház már nem bírja a társadalmi nyomást, nem akar szembekerülni emberek millióival, és beadja a derekát. Félelmében, hogy elveszti az emberek jelentős részének szimpátiáját, inkább enged.

Ne legyenek kétségeink: a szexuális elbizonytalanodás tünetegyüttese nálunk is meg fog jelenni, sőt már megjelent, legfeljebb csak nem olyan nyilvánvaló, mint a „fejlettebb” országokban. Úgy sejtem, e téren nem igazán tudjuk, mi zajlik a társadalmi mélyfolyamatokban. Attól tartok, semmi jó, ami előbb-utóbb robbanni fog, és a magyar társadalom szellemi-lelki arculata rövid időn belül meg fog változni.

Az igazán nagy kérdés itt is az lesz, hogy keresztyén nézőpontból mit kezdjünk vele. Ha ugyanis az egyház azt mondja, hogy mindenféle, a hagyományos férfi-nő képlettől eltérő nemi identitás bűn, akkor sokakkal szembekerül, ha viszont beleilleszkedik a liberális értelmezési sémába, akkor kénytelen feladni az évezredes bibliaértelmezési hagyományon alapuló meggyőződését, és szembekerül önmagával.

A probléma gyökere abban van, hogy amikor az egyház bűnről beszél, egészen mást ért rajta, mint amit a szó a mai köznapi nyelvben jelent. A bűn ugyanis a Biblia szerint nem emberek, embercsoportok jellemzője, amelynek alapján vannak „jók" és „rosszak" „bűnösök" és „nem bűnösök" hanem az egyetemes emberi természet része. Ennek az erős állításnak az alapja csak az a belátás, hogy az ember erkölcsi minőségének a mércéje nem a másik ember, hanem Isten. Hozzá képest senki sem jó, és nem tud maradéktalanul megfelelni az ő akaratának.

Amikor tehát az egyház bűnről beszél, nem megbélyegez, hanem azt mondja, hogy az ember erkölcsileg elégtelen, és soha nem tud az lenni, akinek Isten akarata szerint lennie kellene. Az az állítás, hogy az ember egyetemlegesen és mindenkor bűnös, azért vált ki sokakból visszautasítást, mert túlságosan kemény és realista. Ha tehát az egyház azt mondja, hogy a homoszexualitás bűn, akkor egy jelenség erkölcsi tartalmát minősíti, nem azt állítja, hogy „bűnösök a homoszexuálisok”, szembeállítva őket a „jó” emberekkel. Az üdvösségre nézve Isten mércéjéhez képest mindenki bűnös, még a „jó” emberek is. Mindenki Isten irgalmára szorul. Ez a megváltás értelme. A jó hír az, hogy Isten irgalma mindenki számára meg van hirdetve.

Amikor az egyház azt állítja, hogy a homoszexualitás bűn, akkor nem a homoszexuális embertársaink fölötti végső ítéletmondást gyakorolja (ezt hagyjuk Istenre), hanem a liberálistól merőben eltérő nézőpontot képvisel, rámutatva arra, hogy itt valami olyan jelenséggel állunk szemben, ami rossz. Válságjelenség, amelynek egyre több áldozata van.

Ezt az álláspontot pedig fent lehet tartani. A nemi identitások körüli zűrzavar a morális-szellemi-spirituális válságban lévő nyugati társadalmak tünete. A hanyatlás, a szétesés, a dekadencia egyértelmű jele. Ekként is kellene kezelni, nem pedig úgy, mintha valamiféle természetes fejleménnyel lenne dolgunk.

Amikor tehát az egyház azt mondja, hogy a homoszexualitás bűn, akkor erre hívja fel a figyelmet, és messze nem akarja a „jók” nevében egyedüli bűnösöknek kikiáltani a nemi útkeresés válságtünetének áldozatait. Sőt, az egyetlen járható út az együttérzés, az empátia, de ez sohasem lehet igazolás. Ki kell mondani, hogy itt valami nagy, összetett és átfogó baj van, amelynek a szexualitás körüli elbizonytalanodás és az azt támogató ideológia csak egy része. Az átfogó baj az, hogy a valaha volt keresztény Nyugat a széthullás és a teljes szellemi összeomlás közelébe került.