A következő történt a távirati iroda jelentése szerint: Nagy István társadalmi párbeszédet és törvényjavaslatot kezdeményezett a vidéki értékek és hagyományok megőrzéséért. Az agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a vidéki életformának évszázadok óta szerves részei az ottani hangok és illatok. Ezek nem lehetnek zavaróak egy oda érkezőnek vagy újonnan beköltözőnek.

Ebben a hírben önmagában nincs semmi különleges. Az agrárminiszternek ilyen kérdésekkel is szükséges foglalkoznia. Hogy miért éppen most kellett megszólalnia a tárcavezetőnek? Az már meglepőbb, és egészen abszurd oka van.

Nagy Istvánt – és mellette még sokakat, köztük e sorok íróját is – megdöbbentette, hogy a nyaralók panaszai miatt megszüntették Balatonberényben a reggeli harangozást. Igen, megszüntették a reggeli harangozást, mert többeket zavart a korai ébresztés. De itt még nem álltak meg a „derék” városiak. Jóvoltukból ugyanis a település vezetésének a kakaskukorékolással kapcsolatban is van mivel ügyködnie. Úgy tűnik, azt is be akarják tiltatni. Ez az eset különös aktualitást adott a Reformátusok Lapja két héttel ezelőtti, harangokról szóló írásainak, hiszen a megjelenésük idején vált nyilvánossá ez a történet.

Miként juthattunk el idáig? Törvényt kell alkotni a vidéki élet védelmére? Nem magától értetődő az, ami hagyományos és természetes? Hogyan is írja Bársony István az ákosi templomról írt tárcájában? „Lesem a hajnali harangszót, mely ujjongva száll a pirkadó ég felé: nincs akkor semmi más hang a faluban, csak a kondás kanyarít egy-két pattogást a karikásával, meg a kakas kukorékol. Harmathullás megmosta már a poros levegőt: tiszta a hajnali ég, nyitva a mennyország, mikor a falu harangja ébreszt.” A hajnali harangszó a magyar irodalomban folyamatosan megénekelt jelenség. Olyan érték, amelyre írók, költő, újságírók figyeltek fel az elmúlt évszázadokban. Mindannyian értették, érezték az éjszaka sötétségét szertefoszlató, tiszta és nyugodt napindító üzenetét.

Ám a hajnali harangszó nemcsak nyugalmat és tisztaságot hoz, hanem munkába szólít mindenkit. Azt is, aki hívő, azt is, aki nem. Amint korábbi lapszámunkban is írtuk, a keresztyén embert imádságra és hálaadásra is hívja. „Ébredjetek, – már a vidéket / Tiszta harangszó rezgi át, / Az igazak nagy istenéhez / Mondjatok egy forró imát. / Az igazság ösvényin járván, / Ott lesz mindig mellettetek; / Munkára fel, mert jő a nappal, / Ébredjetek, ébredjetek!” – szól Pap Kálmán református honvédezredes–költő Hajnali harangszó című versének utolsó versszaka.

Sajnos a mostani ügy nem pusztán a zajokról szól. Ha a harang és a kakaskukorékolás ellen tiltakozókat valóban zavarják a reggeli zajok, akkor mit kezdenek a városban hömpölygő autók, a villamos és a leszálló repülők dübörgésével? A petíciót írók most győztek, hiszen reggelente már nem szól a katolikus templom harangja. Csatát nyertek a hagyományos értékek, a keresztyén kultúra és életmód elleni harcukban. Nekik már nem számít, sőt számukra peticiós téma a szakrális és spirituális tér.

És mit tudunk mi tenni az értékeink védelme és megőrzése mellett? Imádkozunk azokért, akik már nem értik a hagyományos keresztyén kultúránkat. Imádkozunk azért is, hogy megmaradjanak hagyományaink, és ne az elcsendesedésre és a hálaadásra hívó vidéki hangok számítsanak zajnak – az amúgy egyre hangosabb – mindennapjainkban.

Vigyázzunk tehát a harangszóra és a kakaskukorékolásra, mert a sötétség után szükség lesz rájuk az ébredéshez. Amint Mécs László katolikus papköltő is írja: „Elég volt az éjszakából! Álmodjunk már hajnalt végre! / Milliónyi kakas torka! kurjants, hajnalt hívogass! / Minden szívből, piros szívből kukorékold fel az égre! / Minden vándort útra küldj, és minden csírát szólogass! / Kongatom piros harangom, ifjú szívem kongatom.”