Pál apostol nem akart embereknek tetszeni, inkább maradt Krisztus szolgálatában akkor is, ha ez hatósági vegzálással, nélkülözéssel, megkorbácsolással, börtönnel járt együtt. Luther és Kálvin sem akartak embereknek tetszeni, így lett a szolgálatuk olyan áldott.

Nem embereknek akartak tetszeni, csak Krisztusnak szolgáltak azok a lelkipásztorok, akik hitükért gályarabságot is vállaltak, vagy a kommunizmus idején a Krisztus nevéért a hortobágyi lágerbe, a Duna-deltába vagy Kárpátaljáról a Gulágra kerültek. Az idősek nagyon jól emlékeznek az iskolai, munkahelyi hátratételekre, amelyekben akkor volt részük, ha nem azt tették, ami az akkori vezető embereknek tetszett volna.

Ma nincs ilyen éles helyzet, de sokszor éppen ezért nehéz a Krisztusnak tetsző utat megtalálni. Ismerjük Jézus szavát: „Én vagyok az út, az igazság és az élet!”

Mai példa: a szülői értekezleten a tanárnő lelkesen sorolja, milyen iskolán kívüli programokra vinné el a gyerekeket. Nem biztos, hogy szívesen fogadja, ha azt mondjuk, a mi gyerekünk ezekre nem fog elmenni, mert mi erről másképp gondolkodunk.

Sokszor nehezünkre esik nemet mondani egy-egy jónak tűnő lehetőségre, akkor is, ha tudjuk, hogy valakinek ártunk vele, mert nem a szeretet törvénye szerinti dolog.

Az igazi keresztyén szabadság azt jelenti, hogy nem vagyok a gonosz által megkötözve, hiszen Krisztus megszabadított ettől, ahogyan a 467. énekben énekeljük: „…a bűn szolgája gyáva rab, a Krisztusé szabad!” A döntésekben nem vagyunk magunkra hagyva, ebben erősít meg a Heidelbergi Káté első válasza: „…az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Ő […] szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy szüntelenül neki éljek.”

Ne féljünk hát Jézus szolgálatába állni, nevét bátran megvallani, és az ő útján járni!