Már a délutáni sötétségben érkezünk meg a déli határon fekvő Bácsalmásra és parkolunk le a reflektorokkal kivilágított református templom mellé. Tóth Árpád lelkipásztor érkezik üdvözlésünkre. Kezét kézfogásra nyújtva mondja, hogy még novemberben átesett a koronavírus-fertőzésen, így nincs mitől tartanunk, majd beljebb invitál. A templom végében lévő, lelkészi hivatalként is szolgáló helyiségben kínál hellyel bennünket a negyvenegy éve a településen szolgáló elöljáró, majd beszélgetni kezdünk arról, miért is lett Isten szolgája, és hogyan került, illetve miért maradt négy évtizeden át Bácsalmáson.

FOGADALOM

Tóth Árpád messziről indítja elhívásának történetét. 1950-ben anyai nagyszüleit és gyermekeiket, köztük a lelkipásztor akkor még csak tizenhét éves édesanyját a Hortobágyra deportálták Baranya megyéből – pont aznap hajnalban, amikor a szülei összeházasodtak volna. Édesapja a hivatalos utat kijárva, különböző kérvények és beadványok írásával próbálta megmenteni jegyesét, de folyamatosan falakba ütközött. Végül merész tettre szánta el magát: eltökélte, hogy megszökteti menyasszonyát. A Hortobágyra utazott, magát a belügyminiszter titkos követének kiadva jutott be a munkatáborba, ahonnan hasonló szerencsével sikerült megszöktetnie későbbi feleségét. A fiatal pár Debrecenből Budapestre utazott, ahol legalább ennyire kalandos körülmények között először polgári, majd egyházi szertartás szerint is egybekeltek.