Sokszor hangoztatott gondolat, hogy az emberiség egyik fő feladata az értékteremtés lenne, méghozzá olyan értékek megteremtése és megőrzése, amelyek nem ideiglenesek, hanem örök érvényűek. Az értékteremtés helyett azonban sokkal inkább szeretnek az emberek „értékítéletet” tartani. Pellengérre állítanak bárkit, aki nem felel meg annak az értékvilágnak vagy ízlésnek, amelyet ők képviselnek. Arctalanul és névtelenül születnek megjegyzések, „csúfolódások”, amelyek sok esetben figyelmen kívül hagyják az esztétikai érzéket.

Heti bibliai szakaszaink sorában a zsoltáros a csúfolódók székéről beszél (Zsolt 1,1), amelybe azok ülnek bele, akik a bűnösök útján járnak. Boldog ember az, aki nem csúfolkodik, mert tisztában van azzal, hogy nem mi, emberek vagyunk hivatottak megítélni a másikat, hanem csak egyedül az Úr.

Nem meglepő, mennyire elterjedt manapság a közösségi felületeken, a médiában, de akár egymás között is úgy mondani véleményt, úgy alkotni ítéletet a másikról, hogy nem tudjuk a teljes igazságot, vagy szándékosan rossz hírét keltjük, hogy magunkat jobbnak, okosabbnak, hívőbbnek állítsuk be. Nem véletlenül írja Péter apostol: „Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódok támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek.” (2Pt 3,3)

Ezeket a csúfolódó embereket nevezi A példabeszédek könyvének szerzője együgyűeknek, hiszen együgyűségük abban merül ki, hogy csúfolkodnak, és a bölcsesség helyett az ostobaságot részesítik előnyben (vö. Péld 1,22). Óvakodjunk a csúfolkodástól, mert aki ma másokat csúfol, holnap őt fogják csúfolni. „Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik.” (Zsolt 1,1)