Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és - értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Steinbach József református lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Egyházkerületének püspöke osztja meg velünk gondolatait.
Jézus kéri, „hogy mindnyájan egyek legyenek”. Az ökumené központi Igéje is, hogy Krisztus legyen a mi életünk középpontjában, és ha ő valóban ott van, akkor mi megújulva éljük meg és közvetítjük Isten Igéjét – vallja Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa főtitkára.
Vajon ott volt Isten a Corvin közben? Érdekelte őt a magyar szabadság? Törődött a pesti srácokkal? Bárcsak ott lett volna, akár csak öt percre, akkor biztos nem húsz napig tart a reménység, és ha még novemberre is maradt volna, akkor kommunista diktatúra helyett az Isten országa jött volna el ’56 után.
Az októberi események után 1957-ben elhurcolt Regéczy-Nagy László feleségében, mint mondja, a pasaréti reformátusok tartották a lelket. Hat évig nem látta férjét, mégis kitartott mellette. A 93 éves Gál Márta emlékei: szerelemről, hazáról, hitről.
Nagy Vince verseiben a magyarság tiszta szabadságáért és igazságáért állt ki, megfogalmazva, hogy „én megalkuvó sohsem lehetek”. Küldetésének tartotta, hogy írjon a magyarság szabadságvágyáról, hiszen úgy tartotta, hogy szólnia kell, és vitte az „elhívatásnak szentelt tüze”. Megemlékezett a harcokról és az áldozatokról, emléket kívánt állítani a hősöknek, és mindeközben a szeretet fontosságát hangsúlyozta.
Az egyházak/felekezetek létszámnövekedésének és -csökkenésének lehetnek szociológiai, társadalmi és kulturális okai is – ezek együttesen is kihathatnak rá –, de talán nem túlzás azt mondani, hogy elsősorban teológiai okai vannak.
Lehet-e ma inteni a tétlenkedőket, vagy az már sértés? A mai közbeszédben minden intés a személyiségi jogok elleni vétségnek számít. Különösen, ha munkára szólítjuk fel azt, akinek kényelmesebb másokból élni, mint elvállalni bármilyen munkát, ami adódik, és küzdeni a megélhetésért. Ne tétlenkedjünk! De ne is hajszoljuk magunkat halálra!
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása Isten üzenetének mélyebb megértését segíti, közösségi élményt is nyújt, erősítve a hívők kapcsolatát. Az együtt töltött időt gazdagítják azok az elmélkedések, amelyek közös gondolkodásra és párbeszédre ösztönöznek. A heti bibliai szakaszhoz Pap Ferenc írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.
„Ha tudnám, hogy a világ holnap darabjaira hullik, akkor is elültetném ezt az almafát” – idézte Luther Mártont az evangélikus felekezetű Magyar Levente külügyminiszter-helyettes. A reformáció nemzeti hatásairól szólva kiemelte, nem csupán ma nézünk szembe egzisztenciális bizonytalanságokkal, a reformáció Magyarországon az emberek bizonytalanul tekintettek a jövőbe.
Jövő-be-fektetés. A szervezők ezt a szókapcsolatot választották az Országos Református Cigánymisszió éves konferenciája mottójának, utalva a felelősségre és a lehetőségre, amelyet a gyermekek nevelése és oktatása jelent számunkra. Noha Magyarország minden szegletéből, sőt Kárpátaljáról és a Felvidékről is érkeztek résztvevők, a közös nevező adott volt.
Mintha csak ezt mondaná népének az Úr: ha én leszek az Istened, ha jóban leszünk és bízunk egymásban, akkor nem káromolsz, nem készítsz bálványokat, tiszteled a szüleidet, nem lopsz, nem ölsz, nem veszed el a másét. A kettőnk jó kapcsolata lesz a garancia: a törvénynek barátja és nem ellensége leszel. Nem a törvény betűje, hanem annak lelke fontos, , mert „a betű megöl, a lélek megelevenít” – miként Pálnál olvassuk.
A gyermeki hit elvesztése és megváltozása, annak válságai az Istennel való kapcsolatunkban mind természetes folyamatok, amelyeket nem kell szégyellni. A hit nem biztonsági háló, amely megspórolja nekünk a döntéshozatalt vagy megóv tetteink következményeitől. Ideális képek helyett a valóságos megalkotására kell törekednünk, nem csak hitéletünkben és vallási téren, minden másban is.
Meg vagyok győződve arról, hogy Pógyor István a jó oldalon állt. Ezért is mondtam azt, hogy ő győzött. Hiszen beszélünk róla, fennmaradt az emléke. Szerintem ha valaki győzött, akkor az ő. Éppen az által vált hőssé, hogy nem akart mártír lenni. Azt tette, amit a hite diktált – mondja Trill Zsolt.
Az egyházzenész szakemberekkel együtt nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy a lehető legjobb énekeskönyvet tudjuk megálmodni, tervezni, gyártatni, a legjobb papírt, borítóanyagot válasszuk ki hozzá, a tartalomhoz illő forma szülessen – mondta Galsi Árpád, a Kálvin Kiadó igazgatója.
– Édesanyám! Nem hallod?! Kisbárányai lettek Sáronnak! – Hallom, hallom – válaszolta az asszony. – De mi ebben az a nagy újdonság? Már hetek óta tudjuk, hogy hamarosan itt az ideje az ellésének. Te magad is nem egy kisbárány születésénél segédkeztél apádnak. Azt is tudtuk, hogy ikrei lesznek. – Igen, tudom… – legyintett Avriel. – De az egyik bari olyan szép, hogy csuda.
Amikor sokukra rátört az emberi tudománnyal le nem küzdhető testi vakság, övék maradt a belső látás, a „legfőbb orvos” ajándéka: Jézus Krisztus, a világ világossága. Ezért szolgálhatott „homálosodott” szemekkel is Zsindelyné Tüdős Klára, a hitet és tudást ötvöző, anyaszívű asszony.
– Igyekszem a lelki töltésű verseket megismertetni az emberekkel, és érzem, hogy tovább tudom adni az üzenetet. Úgy tapasztalom, van, amit leginkább a szavakkal lehet eljuttatni az emberek szívéhez Isten Szentlelkének segítségével, és úgy érzem, így folytatom a lelkészi szolgálatot, mert feladat továbbadni Isten üzenetét, és erősíteni a testvéreket.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. E héten Lányi Gábor teológus-lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének docense osztja meg velünk gondolatait.
Az emberek nem közömbösek, figyelik a környezetükben azokat, akik maradandót alkotnak, és szeretnék, ha e teljesítményeket országosan is elismernék – hangsúlyozza Böszörményi Gergely, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke. A harminc éve alapított Magyar Örökség díj jubileumát március 1-jén gálakoncerttel ünneplik. Az alkalom emlékezés is lesz, azoknak az értékeknek a méltatása, melyeket az elmúlt három évtizedben közösen teremtettek.
Károlyi-biblia vagy a revideált új fordítások? Ha magyarázatos Biblia, akkor melyik kiadótól? Be kell látnunk: nincs tökéletes fordítás. Ezért ami a legfontosabb számunkra, hogy olvassuk, kutassuk az Írásokat, lehetőleg naponta. Általa ismerhetjük meg igazán az Urat és az ő akaratát, a Biblia útmutatást ad, vigasztalást meríthetünk belőle, és vezet bennünket életünk valamennyi területén.
Mindig azt kerestük, a fejlődés a közösség lelki épülését is szolgálja-e. Konfliktusokban is segített ez, mert a vezetőnek sokszor kell úgy döntenie, hogy azzal nem mindenki ért egyet – tudatja Ábrám Tibor. A miskolci Lévay-gimnázium leköszönő igazgatója a hit személyessé válásáról, a sáfárságként megélt vezetésről, a református nevelés mindennapjairól beszél.