Avi lélekszakadva szaladt be a házba:

– Megellett Sáron!

Az asszony bólintott, és folytatta a vacsorakészítést. A kenyérlepényt még reggel megsütötte, a lencse is készen van. Most csak az olívaolajba kell beletördelnie a juhsajtot, rászórnia a megtört kakukkfüvet, babért meg az összepréselt hagymát, és már kész is a mártogatós, amellyel a reggel sütött kenyeret el tudják fogyasztani vacsorára is. Odalépett a nagy, kerek hasú agyagedényhez, amelyben a vizet tartották, hogy öntsön egy kicsit a kezére. De az edény alján alig kotyogott néhány kortynyi víz.

– Ó, még a kútra is el kell mennem – rázta elégedetlenül a fejét, mert persze eszében volt, hogy a reggeli hűvösben elszalad a kútra, de annyi tennivalója lett hirtelen, hogy el is felejtette. Délben a nagy hőség miatt nem akart elmenni, most meg tán annyi víz sincs, hogy a vacsorához elég legyen. De nem gondolhatta végig, mi mindent kell elvégeznie, mert a fia megrángatta a ruhája ujját.

– Édesanyám! Nem hallod?! Kisbárányai lettek Sáronnak!

– Hallom, hallom – válaszolta az asszony. – De mi ebben az a nagy újdonság? Már hetek óta tudjuk, hogy hamarosan itt az ideje az ellésének. Te magad is nem egy kisbárány születésénél segédkeztél apádnak. Azt is tudtuk, hogy ikrei lesznek.

– Igen, tudom… – legyintett Avriel. – De az egyik bari olyan szép, hogy csuda. Ráadásul olyan apró, hogy apám tenyerében is elfér. Meg gyenge is a lelkem, fel se tud még állni, csak fekszik az anyja mellett. A másik már ugrál, meg szopott is, de ez a kis ártatlan csak ott fekszik, és piheg.

Az asszony felkapta fejét a szóra, de aztán nem mondott semmit, csak tördelte tovább a sajtot, vágta a hagymát. Avriel nem hagyta annyiban:

– Gyere, gyere! Gyere ki az akolhoz! Nézd meg te is Csillagot!

– Csillagot? – kérdezett vissza az anyja. – Milyen csillagot?

– Hát a kisbárányt! – lelkendezett Avi. – Mert ez lesz a neve! Csillag!

Az anyja kérdőn nézett rá, de a fiú már válaszolt is a fel sem tett kérdésre:

– Hát azért, mert van egy fekete csillag a homlokán! Ugye, jössz – könyörgött Avi az anyjának –, és megnézed a kisbárányt?!

– Meg, persze! De csak akkor, ha útközben hozol egy korsó vizet a kútról.

Avi már ugrott is, fogta a korsót, és szaladt. De az anyja utánaszólt:

– Az akloknál találkozunk!

A fiú visszaintett, hogy rendben, és szedte a lábát, ahogyan csak tudta, hogy ő is ott legyen, amikor az édesanyja meglátja Csillagot.

„Biztos neki is nagyon fog tetszeni – gondolkodott a kisfiú. – Az a fekete csillag határozottan jól áll a homlokán.”

Igen, a fekete csillagnak igazán örült. Mert az azt jelenti, hogy Csillagot nem vághatják le, mint áldozati állatot, hiszen nem tiszta fehér a gyapja. Avi tudta, számtalanszor átélte már, hogy a bárányokat, birkákat a nagy ünnepeken levágják. Ha nem is áldozati állatnak, hanem a lakomára. Tudta, hogy Csillagnak is ez lesz a sorsa – előbb vagy utóbb.

„Inkább utóbb!” – gondolta a gyerek, mert bizony nagyon szeretett volna Csillaggal még sokáig együtt hancúrozni az aklok körül.

A korsót megtöltötte vízzel, aztán letette a kút mellé. Majd visszafelé erre jön, és hazaviszi. Most inkább nyakába kapta a lábát, hogy ott lehessen ő is, amikor az anyja először meglátja Csillagot.