„Még egy kis idő, és a világ nem lát engem többé, de ti megláttok engem: mert én élek, és ti is élni fogtok” – a film végén hangzik el ez az idézet, amely János evangéliumából való, és a tanítványaitól búcsúzó Jézus szavait rögzíti. A dokumentumfilm rendezője Pógyor Istvánra vonatkoztatja, aki Rákosi börtönében halt meg 51 évesen. Mit gondolt, amikor felkérték erre a szerepre?

Amikor Ablonczy Bálint felhívott és kimondta a Pógyor nevet, mintha a villám csapott volna belém, azon nyomban a „sajátjaim”, tehát a mai falubéli Pógyorok jutottak eszembe. Azzal folytatta, hogy ez nem véletlen, mivel a mártír az én falumból származott. Rögtön felidéztem, hogy a sárosoroszi református templomnak a bejáratán van is Pógyor Istvánnak emléktáblája. Akkor kezdtem olvasni a mártír életéről. Nagyon izgalmas történet az övé, ahonnan és ahogyan ő indult. Hiszen Pógyor István sokgyermekes, szegény családba születik. Aztán az egyik nemesi család úrnője valamilyen úton-módon Sárosorosziban jár, és meglátja az értéket a gyerekben – szerintem végtelenül izgalmas dolog, hogyan látja meg valaki egy gyerekben a perspektívát –, az ő felkarolása által tudott Pógyor István a fővárosba kerülni, hogy ott folytassa a tanulmányait.