Az emberi kommunikáció az évszázadok alatt számos változáson esett át, rengeteg eszköz segítette és próbálta átvenni az emberi beszéd helyét, ennek ellenére a legfőbb és leginkább figyelmet felkeltő információs csatorna az emberi szó. Azért van ez, mert az emberi szóhoz hozzákötjük óhatatlanul is a személyt, az arcot, a hangot, a megjelenést.

Rögtön észrevesszük, ha az emberi szó, beszéd mást mond és üzen az adott illető megjelenése, mimikája, hangja és gesztusai által, mint ami a valóság. Hiteles szóra, ezáltal hiteles emberekre vágyunk, mert bennük érezzük igazán, hogy a kimondott szónak súlya van. Heti bibliai szakaszaink sorában az öreg, halálára készülő Pál apostol inti és óvja szeretett tanítványát, Timóteust, hogy intse és kerülje azokat az embereket, akik „haszontalan szóharcokat” (2Tim 2,14) folytatnak a gyülekezetben, mert ez annak tagjaira nézve csak káros kihatással lehet.

Közéletünkben és közbeszédükben bizony nagyon sokszor találkozunk ezzel a jelenséggel, amikor némelyek értelmetlen és felesleges szóharcot folytatnak ügyekkel és témákkal kapcsolatosan, amelyek nem megoldást kínálnak, hanem még inkább eltávolítják az embereket egymástól. Ez teszi hiteltelenné az embert és magát az ügyet is, mert nem különbek annál, mint ahogyan Pál nevezi őket: „szentségtörő, üres fecsegők” (2Tim 2,16), akiknek a „szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély” (2Tim 2,17).

Milyen jó lenne, ha közéletünkben, egyházunkban nem üres fecsegések, nem hasztalan szóharcok folynának, hanem beszédünk mindenkor kedves lenne és sóval fűszerezett, hogy mindenkor mindenkinek helyesen tudjunk felelni (vö. Kol 4,6). Fogadjuk meg Jakab apostol intését: „Hanem legyen az igenetek igen, és a nemetek nem, hogy ítélet alá ne essetek.” (Jak 5,12)