„…ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek a Krisztus vére által.” Ef 2,13

A lelkipásztor lelkesen gyűjtögette a konfirmandusokat. Minden, egykor megkeresztelt gyermek családját meglátogatta, akik abban az évben kerültek sorra. Az egyik család teljesen ismeretlen volt számára, sem a szülőkkel, sem a gyermekkel nem találkozott egyszer sem, pedig akkor már 10 éve ott szolgált a gyülekezetben.

A bibliaórán tájékozódott a névsor alapján, ha valaki ismeretlenebbnek tűnt. Így történt ezzel a gyermekkel is. Kiderült, hogy a nagymamája bibliaórára járt, sőt azt is megtudta, hogy a gyermek dédnagyapja a gyülekezet egykori, megbecsült gondnoka volt. A nagymama lebeszélte arról, hogy elmenjen a családhoz: – A fiam is hitetlen lett, a menyem azt sem tudja, hogy milyen vallású. Második felesége idősebb is nála, valahol a fővárosban ragadt a fiamra, de azok aztán nem törődnek a hittel.

A lelkipásztor mégis meglátogatta őket. Udvariasan fogadták. Hamarosan elhangzott a szülők szokásos kérdése fiukhoz: – Akarsz konfirmálni? – A gyermek azt sem tudta, mit jelent ez, de vagy szimpatikus volt neki a lelkész, vagy mert minden területen eminens tanuló volt, azt válaszolta: – Igen.

Nagyon figyelt az órákon. Számára minden új volt. A tanfolyam végén egyhetes táborozásra is elmentek, ahol még hatásosabban szólt az Ige. A fiú új szívvel, megtérve érkezett haza a hétről.

Édesanyja, akinek egy szem gyermeke, szeme fénye volt, elindult vele az istentiszteletekre. Otthon is sokat beszélgettek. Az anya szívében is vágy ébredt Jézus követésére. Lehetősége volt a gyülekezet gyakorlata szerint eljutni egy női csendeshétre. Ott megnyílt az ő szíve is. Boldogan érkezett haza. Férje csak azt vette észre, hogy megváltozott körülötte a világ. Ő ugyan nem kívánta a hitet, de a többletszeretetet, a türelmesebb légkört örömmel fogadta.

A lelkipásztor másik gyülekezetbe került. Elvesztette szeme elől ezt a családot is. Amikor újra találkoztak, már az egykori konfirmandus fiú mérnök lett, élő hitű leányt vett feleségül, akivel lelki konferencián ismerkedett meg. Három gyermekük született. Egyikük éppen konfirmandus korú volt, amikor az órára belátogatott az egykori lelkész. Bibliakereső versenyt játszott a fiatalokkal. Az egykor „távol” lévő fiú leánya szinte minden bibliai helyet elsőre talált meg a csoportban.

A kérdésre: – Hogy hívnak? – azt felelte: – Tiszteletes bácsi ismeri apukámat –, és már mondta is a nevét.

Milyen öröm volt a lelkész szívében, hogy átélhette ebben a jelenetben is a fenti páli igét! Áldott legyen Isten, aki ma is végzi ezt a távolból közelre szerető munkát!