„Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon…” (Mt 20,28)

„A gép forog, az alkotó pihen” – vetette papírra egykor a nagy drámaíró. Mai egyszerű nyelven szólva, halandó emberi életünkre tekintve mondhatnánk, hogy a munka el van végezve, nyugodtan hátra lehet dőlni a mindennapok zajos útvesztőjében. Benne van ebben a megnyugvás és elégedettség érzése.

Megnyugvás afelől, hogy a munkámat jól elvégeztem, megnyugvás a nyughatatlanságban azzal az érzéssel, hogy elégedett vagyok magammal és az elért eredményeimmel. Megnyugvás ez afelől, hogy feladatomat biztonsággal magam mögött tudhatom. Benne van az az elégedettség, hogy valami maradandót alkothattam, ha nem is a történelem asztalán, de legalábbis a magam esendő életében. És benne van a tudatnak az az emberi vágya, hogy biztonságos földi életem lehet.