Nem Jisma volt az egyetlen, akinek fúrta az oldalát a kíváncsiág, hogy mi történhetett Zakariással a szentélyben. Aznap reggel, mint általában, sokan voltak a templomban a napi áldozat bemutatásánál. Jobbára jeruzsálemiek vagy a környéken lakók. De érkeztek távolabbi vidékről is, így gyorsan híre ment egész Izráelben, hogy Zakariás pap nem tudott megszólalni az illatáldozat bemutatása után. Hogy mi történhetett vele, senki sem tudta. Csak találgatni lehetett. Találgattak is rendesen, még a piacokon is Zakariás némasága volt a beszédtéma.

Hazaindulásuk előtt Jisma is kiment a piacra, hogy megvásárolja azt a finom gyolcsot, amit csak Jeruzsálemben lehetett kapni, és Erzsébetnek szüksége volt rá. Ha már arra járt, vett néhány kenyeret is az útra, meg egy kis szárított halat és némi fügét. A péknél persze megint csak a gazdájáról volt szó.

– Azt mondják, meg sem tudott szólalni – kezdte a pékné –, csak mutogatott, amikor kijött a szentélyből.

– Látomása volt biztosan – bólogattak a többiek.

– Ki tudja? Lehet, hogy egy új prófétát támaszt nekünk az Úr? – szólt közbe egy nagyszakállú férfi is.

– Az is lehet – halkította le a hangját egy másik, horgasorrú alak –, …hogy a Messiásról kapott hírt Zakariás. – Még halkabbra fogta a hangját, és körbe is nézett, mielőtt megszólalt. – És azért nem beszélhet, mert Istennel jól kitervelték, hogyan zavarhatná el a Messiás a rómaiakat…

A szemekben felcsillant a remény, de a nagyszakállú lehűtötte őket:

– A Messiás nem azért jön, hogy a rómaiakkal háborúzzon, hanem hogy Istenhez vezesse a népét. A horgasorrú azonban nem hagyta annyiban:

– Már hogyne törődne a rómaiakkal? Amíg ezek a tisztátalan ebek a nyakunkon ülnek, addig nem jöhet el Isten országa! –

A rómaiaknak semmi köze ehhez! Isten országa az alkalmas időben fog eljönni, akár tetszik Rómának, akár nem! – vágott vissza a másik.

A horgasorrú válaszolt valamit, de azt már Jisma nem hallotta, mert megkapta a lepénykenyereket, fizetett és elment. De biztos volt benne, hogy a két férfi még sokáig vitatkozik a Messiáson, Isten országán meg a rómaiakon, ahogyan ez a zsidóknál szokás.

Igazság szerint Jisma is nagyon boldog lett volna, ha mihamarabb eljön a Messiás. Az Írások sokat elmondanak arról, hogyan fog ez történni, de hogy mikor, arról nem beszélnek. Így Jisma is, mint minden hithű zsidó Izráelben, abban a várakozásban élt, hogy akár már ma megjelenhet a Messiás.

Hosszú volt az út hazafelé, Jismának akadt ideje töprengeni azon, amit a piacon hallott. Tudta, hogy Zakariást hiába kérdezi, nem tud válaszolni. De annyira fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy csak megkockáztatta a kérdést.

– Uram, tudom, hogy nem tudsz szólni, vagy nem szólhatsz, de kérlek, bólints a fejeddel! Engedd, hadd kérdezzem meg: a Messiásról kaptál hírt a szentélyben?

Zakariás megállt a meredek úton, egy pillanatra elgondolkodott. Először mintha nemet akart volna inteni, de végül kicsit bizonytalanul igent bólintott.

Jismának a torkában dobogott a szíve, de csak megkérdezte, ami a lelkét nyomta:

– És a gyermek? A ti gyermeketekről is hírt kaptál?

Zakariás nem válaszolt, csak elmosolyodott magában. Ám ez a mosoly olyan boldog és ragyogó volt, hogy Jisma biztosra vette, meghallgatta az Úr az imádságukat: hamarosan gyermeke fog születni Erzsébetnek.