Hogy mi történt pontosan a szentélyben, hónapokig nem tudhatta senki. Csak Erzsébet, akinek Zakariás mindenről részletesen beszámolt. Persze nem kimondott szavakkal, mert beszélni még mindig nem tudott, de írni annál inkább. A nők nem nagyon tudtak olvasni Izráelben, de Erzsébet papi családból származott, így ismerte a betűket, és maga is olvasta a Tórát.

Rajta kívül egyedül Jisma tudta meg, mi is történt. Mert bizony éppen a gazdája szobájában takarított, amikor Erzsébet boldogan szaladt ki a belső szobából, ahol Zakariás a könyvtekercseket és az íráshoz használt agyagtáblákat tartotta. Itt szokta tanulmányozni Isten törvényeit az öreg pap, és ide vonult vissza akkor is, amikor imádkozni akart, vagy ha éppen valami fontos megbeszélnivalója adódott valakivel.

Erzsébet sem gyakran járt ebben a belső szobában, így Jisma tudta, hogy valami fontos kérdésről lehetett szó az öreg házaspár között. Tudta, hogy nem szép, amit tesz, de annyira furdalta az oldalát a kíváncsiság, hogy amikor Zakariás is elhagyta a belső szobát, Jisma gyorsan besurrant. Nem kellett sokat keresgélnie, gyorsan megtalálta az agyagtáblát, amelyre Zakariás fel szokta írni a gondolatait. Most leginkább arra használta, hogy leírta, ha valamit közölni akart, vagy ha éppen utasítást akart adni valamelyik szolgának.

Jisma remegő szívvel vette kezébe az agyagtáblát. A mécses lobogó fényében lassan tudta csak kibetűzni Zakariás írását:

„Az Úr angyala üzent nekünk. Ezt mondta: Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak. Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének, mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel, Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.

De én így szóltam az angyalhoz: Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg vagyok, és a feleségem is igen idős. Az angyal pedig így válaszolt: Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De íme, most megnémulsz, és nem tudsz megszólalni egészen addig, amíg ezek végbe nem mennek, mert nem hittél szavaimnak, amelyek be fognak teljesedni a maguk idejében.”

A fiú zajt hallott odakintről. Gyorsan letette az írópultra az agyagtáblát, és kisurrant a belső szobából. Alig tudta visszatartani az örömét, hogy el ne újságolja a nagy hírt mindenkinek: hamarosan fia fog születni Erzsébetnek. Fia, mégpedig nem is akármilyen! Isten választott gyermeke, aki már foganásától kezdve az Úrnak lesz szentelve. Csakúgy, mint Sámson, Erzsébet gyermeke is názír lesz, aki nem ihat bort, nem érheti a fejét borotva, és nem érinthet semmi tisztátalant. Hogy pontosan ki előtt fog járni, nem egészen értette Jisma, csak abban volt biztos, hogy ha az Úr valamit megígér, akkor az úgy is lesz!