... Jézus születésekor Isten vállalta az emberi természetet a Fiúban. Testté lett az Ige. Emberi tulajdonságokkal bírt, testi érzékeléssel és érzelmekkel: megküzdött kísértésekkel, megérintette a vakok szemét, belenyúlt a siketnéma fülébe, fogta a halott kislány kezét, hogy felébressze, és az epilepsziás fiúét, hogy meggyógyítsa, átölelte és megáldotta a kisgyermekeket.

Együtt evett és ivott egy lakodalom résztvevőivel, a tanítványaival és barátaival, farizeusokkal, gyakran a bűnösökkel is. Éhes és szomjas volt, fáradtan ült a samáriai kútnál, inni kért az asszonytól. Mélyen megrendült lelkében a betegség és nyomorúság láttán, sírt Lázár sírjánál és Jeruzsálem fölött. Engedte, hogy hozzáérjen egy asszony, megkenje nárduskenettel és a hajával törölje meg. Megmosta tanítványai lábát, magányosan gyötrődve imádkozott halála előtt, azután engedte, hogy Júdás megcsókolja arcát azon az estén.

Vállalta, hogy megkötözve vigyék a vádolói elé. Vállalta a korbácsütések borzalmát, a levetkőztetés szégyenét, az átöltöztetés kiszolgáltatottságát, a töviskorona sértését a homlokán, a katonák köpéseit az arcán. Végül a kereszt súlyát a vállán, a szögeket a kezén és lábán, a kifeszülést a keresztfán, a gyilkos szomjúságot és mondhatatlan fájdalmat, a haldoklás testi-lelki és szellemi küzdelmét. Hallotta a provokáló szidalmakat: „mentsd meg magad, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!” (Mt 27,40) Egészen emberré lett: „Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet” (Zsid 5,7–8). Az ember bűnös természetének súlyát vitte.

Mi pedig cserében isteni természet részeseivé lehetünk. Fordított irányú átváltozás: „Az ő isteni hatalma megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket. Ezek által drága és hatalmas ígéreteket kaptunk, hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek” (2Pt 1,4). Mint a mesében: a király és a koldus ruhát cserélnek, hogy kiderüljön az emberekről valódi természetük.

Csakhogy ez nem mese. Nem is csak ruhacsere egy előnyösebb külsőért, hanem újjászületés. Az isteni természet szikrái már most felvillanhatnak rajtunk és bennünk, ha a szeretet, megbocsátás, szabadság, áldozatvállalás és felelősség, gyógyítás és gyógyulás isteni valóságát éljük.