Hangyák futkosnak a hátamon. A hideg a karomon jár táncot. Összerezzenek. Felhúzom a szemöldököm. A sejtszinten vívott lelki közelharc jelei. Vesztésre állok a várakozással. Üdvözlőlapra nem illő advent. Nem tudom, mikor fakult ki, égett ki a szó ragyogása: várakozás. Az a gyermeki, az a mindent vagy semmit lelkesedésű, egy egész világot felölelő adventi várakozás. Csak tudom, érzem, idén nem megy. Erőltetett.

„Törd át az ég zárt ajtaját. Vár a világ, sóvárgva rád” – dúdolom. Reflexszerűen dúdolom adventben. Megszoktam.