Isten kapcsolati lénynek teremtette az embert. A kapcsolódás és ezen belül vágyunk az intimitásra egész életünkön át elkísér mindannyiunkat. Arra is teremtettünk, hogy részeltessünk másokat az életünkből, megosszuk önmagunkat, mások gazdagítására váljunk, és részesedjünk mások életéből.

A valakihez tartozás vágyának teológiai értelemben kettős dimenziója van, Istenhez és a másik emberhez kapcsol bennünket. Jézus egymás mellé teszi az emberi és isteni dimenzióját kapcsolati vágyunknak és egyben feladatunknak: „Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül? Jézus így válaszolt: A legfőbb ez: »Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!« és: »Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!« A második ez: »Szeresd felebarátodat, mint magadat!« Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.” (Mk 12,28–31)