„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él.” (Jn 11,25) Jézus „én vagyok” mondásai közül ez a legerőteljesebb, mert azt hirdeti, hogy hatalma van a legnagyobb ellenség, a halál felett is. Most különösen biztató, mert a járvány miatt közel van a halál. Jézus követése a keskeny út, amelyen végig lehet menni még akkor is, ha sok minden akadályoz: leginkább a saját erőtlenségeink, hitetlenségünk és botlásaink. Biztosak lehetünk, hogy győztes Krisztusunk van, így bátran követhetjük őt ezen az úton, ahogy Győri József Levél a kórházból, mindenkihez című verses levele is biztat: „Testvéreim! Csak előre, előre! / E keskeny és áldozatos úton / Csüngjön szemünk a győztes Jézuson!”

Jézus akkor mondja ezt magáról, amikor nem jött az első hívó szóra a beteg Lázárt meggyógyítani, de később, a már négy napja halott feltámasztásával még hatalmasabban megmutatja isteni erejét. Teszi ezt Jézus útban Jeruzsálem felé. Tudja, hogy a szent városban a pogányok kezére adják, megkínozzák és megölik, de azt is tudja, hogy harmadnapra fel fog támadni.

Jézus azzal biztatja az övéit, hogy „aki hisz énbennem, ha meghal is, él”. Jelenti ez egyrészt a testi halál utáni új életet, de azt is, hogy aki hisz őbenne, elkerüli a lelki halál állapotát, és már e földi életben élhet Jézust követő, akaratát kereső és őbenne örvendező életet.

A böjti időszak arra való, hogy lélekben elkísérjük Jézust a golgotai keresztig vezető úton. De ez az idő nem csak a szomorkodás ideje. Jézus maga is intette a tanítványait, hogy őmiatta ne sírjanak, azt mondta, ha sírni akarnak, önmagukat sirassák bűneik miatt. A böjti idő nem ér véget nagypénteken, ahogy Jézus Urunk története sem, mert jön nagypéntek után a húsvét, az ő dicsőséges feltámadása. Legyen áldott a böjti időnk és örvendező a húsvétunk!