Náhás és Misál egy pillanat alatt ott termett Aszáf mellett Kébár intésére.

– Ne bámuljatok! Indulunk! – bökött Aszáf kosarára Kébár.

– Jó! De hova? – értetlenkedtek a barátai.

Kébár a dombon hullámzó tömeg felé bökött a fejével.

– Utánuk. Ahova ők mennek, ott lesz Jésua is. Tudjátok, a gyógyító – intett most Aszáf felé a fiú. – Azt mondják, sokakat meggyógyított. Hátha tudna Aszáfon is segíteni.

Misál megvakarta a feje búbját.

– Tudna… Szerintem tudna – válaszolta határozottan, mert ő is Zebedeus nemzetségébe tartozott, mint János és Jakab, Jésua két tanítványa. A családon belül meg gyorsan terjednek a hírek. Misál magától Jánostól hallotta, Jésua hogyan támasztotta fel Jarius lányát. De tudott ő mást is, olyasmit, amit kevesen. – Egészen biztosan tudna. Csak nem biztos, hogy most jó, ha zavarjuk.

– Mert? – kérdezett kicsit támadóan Kébár.

– Miért ne zavarhatnánk? – Mert gyászol. Szerintem most inkább egyedül szeretne lenni.

A fiúk elhallgattak egy percre. Mindnyájan hallották már a hírt, hogy Heródes megölette Keresztelő Jánost. Pedig János nem tett semmi rosszat, csak prédikált és keresztelt. Mondjuk elég keményen szólt, még magát Heródest is megfeddte a bűnei miatt. És ez lett a veszte: Heródes a fejét vetette. Nagy volt hát a szomorúság Jésua tanítványai körében, hiszen többen közülük Keresztelő János tanítványai is voltak. Ő maga keresztelte meg Jésuát, és a rokona is volt, hát persze, hogy Jésua gyászol.

De Kébár gyorsan megtalálta a megoldást.

– Lehet, hogy gyászol. De nézd, mennyien mennek utána. Hátha megszánja őket, és mégis segít.

– Hááát… – húzta fel a vállát Misál – egy próbát megér.

Felkapták hát Aszáf kosarát, és futólépésben indultak a tömeg után.

Náhás meg elszaladt Sifrához, hogy szóljon neki:

– Acáfot elfitték Jészuához. Gyere gyorszan te isz!

– Ej, jobb hírnököt nem tudtak küldeni a fiúk?! – bosszankodott Sifra, de mire befejezte a mondatot, már fel is fogta, mit selypegett neki a foghíjas barátja.

– Micsoda? Hogy Aszáfot? Jésuához?

Sifra nem akart hinni a fülének. A szíve olyan hangosan kezdett kalapálni, hogy azt hitte, Náhás is meghallja. Aztán olyan öröm töltötte el a szívét, hogy alig kapott levegőt. Mert igen! Igen! Jésua segíthet Aszáfon! És ha segít… Ha Aszáf meggyógyul, akkor lehet, hogy… Mindegy. Mindegy, hogy mi lesz, de sokkal, sokkal jobb lesz, mint amit eddig el tudott volna képzelni.

Hátra se nézett, úgy szaladt ki a kapun, úgy szaladt végig a parton Náhás után. De akárhogy sietett is, nem látta, hogyan gyógyítja meg a fiút Jésua. Csak azt látta, hogy jár! Jár, mintha sohasem lett volna béna. Sifra sírva, nevetve borult a nyakába. Azt se tudta az örömtől, hol van, és mi történik vele. Csak arra lett figyelmes, hogy hatalmas az álmélkodás, és Jésua tanítványai kosarakkal járnak körbe, hogy kenyeret és halat adjanak a népnek.

Sifra vett a kenyérből, megkóstolta… Ismerős íze volt. Mintha csak az anyja sütötte volna. Csodálkozva nézett körbe. Volt ott a mezőn vagy ötezer ember. És mintha mind az ő kenyerüket enné. Azt hitte, káprázik a szeme. De nem káprázott.