Körbe-körbe

Hosszú volt az út, amíg a városba értek. Tóbiás kicsit unatkozott. Hol előre szaladt, hol meg lemaradt, ha meglátott egy ízletesnek tűnő bogáncsbokrot, és vígan falatozni kezdett.
– Tóbiááás! Tóbiááás! Hol vagy, kisfiam?! – üvöltötte olyan kétségbeesetten Tia mama, ahogyan csak a szamarak tudnak.

A szamárüvöltésre a gazda is felfigyelt. Gyorsan utánaszaladt a kiscsacsinak.
– Gyere, Tóbiás, gyere! Jobb neked az anyukád mellett.

Tóbiás durcás volt egy kicsit, hogy nem kóricálhat szabadon, de az édesanyja megfeddte:
– Becsüld meg magad, Tóbiás! Nagy áldás az, hogy nekünk ilyen jó gazdánk van.

Tóbiás elhallgatott, mert eszébe jutott Bálám, hogy milyen kegyetlenül bánt a szamarával.
– Minket sohasem fog megverni a gazdánk, ugye? – kérdezte félve. – Mert az nagyon szörnyű lenne.
– Nem. Nem hiszem. De sajnos létezett még a Bálám szamaránál szörnyűbb csacsisors is egykor. Bizony, sok szamár igavonóként végezte, vagy ami még roszszabb, malomkereket kellett hajtania élete végéig.
– Ó, ez nagyon szörnyen hangzik – nyögött fel Tóbiás, bár igazság szerint fogalma sem volt, hogyan hajthatták a szamarak a malomkövet. De Tia mama elmagyarázta neki, hogy a gabonát úgy őrölték régen, hogy két hatalmas, kör alakúra csiszolt kő közé töltötték be a magot, és ahogy a kerekek egymáson súrlódtak, összetörték, szétmorzsolták a gabonaszemeket.
– Ezeket a nagy köveket forgatták a szamarak – mondta bánatosan Tia mama. – És bizony nemcsak szamarakat, hanem sokszor embereket is befogtak erre a nehéz, lélekölő munkára. Leginkább rabszolgákat, de előfordult, hogy az ellenség elfogott harcosainak is azt a megalázó munkát adták, hogy forgassák a malomköveket. Emlékszel Sámsonra, Izráel nagy erejű bírájára?

Tóbiás lelkesen bólogatott, mert nagyon szerette ezeket a történeteket.
– Ó, Sámsont nagyon szeretem! Mindig rászedte a filiszteusokat!
– Igen – bólogatott Tia mama –, de végül a filiszteusok szedték rá őt. A szerelme, Delila kiszedte belőle, hogy mi a titka hatalmas erejének. A hajában rejlett az erő, ezért Delila levágta Sámson haját. Ettől fogva a filiszteusok azt tették a nagy erejű hőssel, amit csak akartak. Megvakították és befogták, hogy hajtsa a malomkövet, mint egy csacsi.

Tóbiás füle lekonyult a szomorúságtól:
– Így végezte a nagy hős? – kérdezte bánatosan. – Rabszolgaként, a malomkövet forgatva?
– Nem! Dehogy – válaszolta gyorsan Tia mama. – Az Úr visszaadta az erejét, és hősként halt meg. Egy ünnepségre vitték a filiszteusok Sámsont, ahol ott volt a király, meg mindenféle főember, és persze még sokan a népből. Csúfolódni akartak az erejét vesztett zsidó harcoson. De Sámson Isten segítségével rájuk döntötte a templomot, ahol a mulatságot tartották. Így Sámson halálával több filiszteust ölt meg, mint életében összesen.