Egy evangelizáció tanulságai

Református Élet, IV. évfolyam, 12. szám, 1937. március 20.

Hála legyen Istennek, az evangelizáció szükségessége és áldása egyre jobban hangsúlyt nyer a református sajtóban. A Református Életnek is egyik legnagyobb érdemének és áldásának tartom azt, hogy első helyre teszi Isten országa ügyét, és nem igyekszik emberekre tekintve megalkudni, s megalkuvása által szerezni népszerűséget. Lehet, hogy megalkuvásával példányszámait megnövelhetné, de nem növelhetné meg azt a prófétai feladatot, amelyre látásom szerint ez a lap el van híva Istentől.

A Református Lelkészegyesület is elkezdett egy cikksorozatot az evangelizáció áldásairól. Jólesett olvasni és látni, hogy a magyar református sajtó igazi orvosság akar lenni, nem kábítószereket, hanem a vért felindító és a szervezetet megújító injekciókat akar adni a magyar református egyháznak.

Pár héttel ezelőtt írtam arról, hogy a magyar református egyház megújulásának első feltétele a lelkipásztorok evangelizálása. Volt alkalmam megtapasztalni, hogy sokan megértettek és igazat adtak ebben. […]

A közelmúltban adott Isten alkalmat arra, hogy a mezőtúr-újvárosi református egyházban egy hetes evangelizáló munkát végezhettem. […] Örömmel állapíthattam azonban azt is meg, hogy az élő vízforrás után a Krisztus evangéliuma után is nagy szomjúsággal vágyik a nép. A gyülekezeti terem estéről estére megtelt. Hiába hozattunk kölcsönpadokat, még mindig sokaknak kellett állva végighallgatni az evangélizációt. Esténkint növekvő számmal előbb 500-an, majd 600- an felül jöttek a szomjúhozó lelkek.

Csodálatosan fejezi ki a lélek szomjúságát, hogy voltak olyan emberek, akik a messze tanyákról, sáros útakon naponkint 24 kilométert gyalogoltak, csakhogy részt vehessenek az evangelizáción. Magam is azt gondoltam, hogy ezt nem fogják egész héten, mindennap bírni, de a hét végén csodálattal állapíthattam meg, hogy a lélek szomjúsága nagyobb volt, mint a test fáradtsága.