Két lelkész gyermekeként nőtt fel. Hogyan alakította szemléletét a családi háttere?

Ha vannak olyan gyerekek, akikről önkéntelenül is általánosításokban gondolkodik a többség, azok bizonyosan a lelkészek gyermekei. Azt érezzük, hogy a lelkészcsaládokkal szemben támasztott elvárások néha megugorhatatlanul magasak. A testvéreimmel ebben a speciális életformában szocializálódtunk, amelyben a szokásosnál erősebb a megfelelési kényszer a hívő szülők, a gyülekezet felé, lelki síkon pedig Isten felé.

A lelkészgyerek az iskolában jól viselkedik, minden gyülekezeti alkalmon részt vesz, nem beszél csúnyán, előzékeny, jól sportol, énekel, orgonál – mindeközben mi is szerettünk volna ugyanolyan átlagos gyerekek lenni, mint a többiek. Első gyerek vagyok, rám még több felelősség és elvárás nehezedett, de hálás vagyok érte, mert sok mindent megtanítottak nekem az indulásom évei az életről. Mivel öt fiatalabb testvérem van, hamar elsajátítottam, hogyan kell gondoskodni a kisebbekről.