A tavaszi rügyekkel együtt nyílik a szívünk is, Feltámadott Úr Jézus Krisztus! Óvatosan, kezdetben talán bátortalanul lépkedünk a hit útján. Érezzük, hogy ami eddig volt, az mind kevés: újra kell tanulnunk látni a világ dolgait, újfajta, elsősorban téged meglátó látással. Velünk jössz az úton. Szelíd türelemmel viseled értetlenségünket. Kedvesen emlékeztetsz az eddig átélt csodákra, életünk szükségszerű változásaira és a veled való találkozásra. Majd kezünkbe adod önmagad ajándékát, megtöretett tested jegyeit. Te mindent megtettél. Az „elvégeztetetten” túl is. Lesznek-e a rügyekből gyümölcsök? Életünkön felragyog-e a te feltámadásod Napja? Vagy a hitetlenség hidegében hagyjuk megfagyni kicsiny virágaink? Segíts nekünk jó választ adni, Urunk!

Ámen.