Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Csűrös András református lelkipásztor osztja meg velünk gondolatait.
A színész ne csak önmagát mutassa meg. Sokkal fontosabb, hogy közvetítő legyen – vallja Gábor. A színművész Pál apostolt fogolyként jeleníti meg bibliai igékből szerkesztett darabjában.
A lányom születése után ismertem fel, hogy Istentől ered a kiapadhatatlan anyai erő. Mert anyaként átélem, hogy gyermekemet önmagáért és nem a tulajdonságaiért vagy a tetteiért szeretem. Ahogy Isten is olyannak szeret minket, amilyenek vagyunk. Látja életünket és a vele járásunkból fakadó formálódásunkat.
Ravasz Lászlónál konfirmált 1950-ben. Legutóbb pedig róla, a hajdani püspökről készített egész alakos bronzszobrot Kutas László szobrász- és éremművész. Ez az első olyan teljes alakos szobor, amely református lelkészi palástot ábrázol.
Ravasz László hitünk és életünk világító fáklyája, nagyságában és életének tragikumában megtestesítette mindazt, ami a Kárpát-medence magyarságában erő, gondolat és szeretet – hangsúlyozta Balog Zoltán, a Zsinat lelkészi elnöke az egykori püspök szobrának avatásán, Leányfalun.
A rendszerváltás elején mintegy 500 ezer reformátust tartott számon az erdélyi egyházkerület, a legutóbbi, 2011-es adat szerint 360 ezret – emlékeztet Kató Béla. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspökét erdélyi reformátusok helyzetérő, az anyanyelv megtartó szerepéről, a népszámlálás tétjéről kérdeztük.
A saját döntésemen múlik, hogy nem engedek olyan életérzéseknek, hogy belesüppedjek a kétségbeesésbe, önsajnálatba, keserűségbe, akár a betegségbe, akár a gyászba, akár abba, hogy kilátástalannak tűnik a holnap. Sok okunk lehet arra, hogy depresszióba essünk. Keressünk okot és főként célokat ahhoz, hogy mégis reméljünk! Ez az emberi reménykedés.
Az imádság a lélek beszélgetése Istennel, azzal az Úrral, aki magát a lelket teremtette. E belső párbeszédben az ember a Teremtőjéhez fordul, megosztva vele vágyait, kérdéseit, örömeit és fájdalmait. A kommunikáció formája lehet kérés, könyörgés, hálaadás, dicséret vagy magasztalás. Most az imádság e heti gondolatait osztjuk meg, amelyek az Istennel való kapcsolat mélyítésére hívnak.
A Biblia közös olvasása nemcsak Isten üzenetének mélyebb megértését segíti elő, hanem közösségi élményt is nyújt, amely megerősíti a hívők közötti kapcsolatot. Az e heti bibliai szakaszhoz kapcsolódóan Győri István írt jegyzetet, amely értékes iránymutatást ad a szöveg jobb értéséhez.
Az erdélyi Hompoth-Zolnai Ildikót a sok nehézség nem törte meg. A fiatalon megözvegyült asszony Magyarországon új életet kezdett, újra férjhez ment, három fiúgyermeket nevel, a mátészalkai református általános iskolában tanít, bútorokat fest. Húsz éve közvetít érzéseket és gondolatokat a virágok nyelvén. – Annyi életkedvet kaptam Istentől, hogy súlyos betegen is teljes életet tudok élni, és szárnyal a lelkem – tudatja.
Művelődéstörténetünkben példaértékű alkotóegyéniségek életét, személyiségét, művét mutatja be a Protestáns hősök eddigi három kötete. A szerkesztő, Faggyas Sándor szerint még bőven vannak olyan személyiségek, akik megérdemlik, hogy megörökítsük az emlékezetüket.
Őt keressük hát, a harsány hangú, aprónépét egybeterelő fiatal anyukát, de csak ősz hajú nénit találunk, akihez ma már türelem kell, figyelemmel követni elkalandozó szavát. Aki ma már nem kiált utánunk hangos szóval a kertbe, mert elcsatangoltunk, mert este van, mert az asztalon vár a forrón gőzölgő tejbegríz. Nem értjük, miért nem olyan szép és hangos, szigorú és határozott, mint rég.
A nagyenyedi református kollégiumot fennállása első két százada alatt háromszor is szinte megsemmisítő pusztítás érte, de mindig újjáéledt. Túlélte a trianoni diktátumot, 1945 után az államosítást és a négy évtizedes nacionálkommunista diktatúrát. Az Erdélyi Református Egyházkerületnek 2000 után visszaszolgáltatott iskola újjászületésének és nagy újjáépítésének szimbolikus dátuma a 2016-os újraszentelő ünnepség volt.
Az anyák napja gondolatának népszerűsége folyamatosan növekedett, és egyre többen tulajdonították magukénak az ünnepnap ötletét. Kiemelkedik közülük Julia Ward Howe író, a nők jogainak elismert aktivistája, aki Ann Reeves Jarvis csecsemőmentő munkaklubjainak megszervezésével egy időben hirdette meg az „anyák békenapját”.
Isten rámutatott, a saját gyermekeimnek elég jó anyja vagyok akkor is, ha nem úgy szólok hozzájuk, ahogy elvárom magamtól. Kezdem megérteni, azért én vagyok a legmegfelelőbb számukra, mert Isten mert Isten nekem és nem másnak adta őket, engem választott erre a feladatra, és minden feltételt megteremt, hogy a férjemmel fel tudjuk nevelni négyüket – vallja Kazamérné Baráth Csilla.
Azt szokták mondani tréfásan: nincs régebbi dolog, mint a tegnapi újság. Azonban a régi újságok, különösen a református sajtóorgánumok, kiadványok számos olyan gondolatot tartalmaznak, amelyek ma is érvényesek, tanulságosak és jövőbe mutatók. E rovatban ilyen időtálló elmélkedésekből idézünk. Ezzel a régi értékeket őrizzük, és a hagyományokat ápoljuk.
Ha az állatok beszélni tudnának, biztosan elmondanák kölykeiknek és fiókáiknak azokat a történeteket a Bibliából, amelyekben őseik szerepelnek.
– A felnőttek összehordanak hetet-havat. Hogy vannak báránybőrbe bújt farkasok, azok is milyen veszélyesek. Igazság szerint a felnőttek azt akarják, hogy azt tegyük, amit ők mondanak.
A nemzet stadionjában megvalósuló ima- és dicsőítőnapnak fontos része lesz a közös imádság, az igei üzenetek átadása, valamint az evangélium hirdetése és a megtérésre való buzdítás.
– Egyházunk kiterjedt szolgálatát oly módon ismerhettem meg az elmúlt években. Ez keveseknek adatik meg. Hálás vagyok ezért, mert sokat tanultam, de leginkább annak örülök, hogy most olyan gyülekezetépítési szolgálatra hívott el Isten, amelyben az egész családunknak öröme van, és nemcsak végezhetjük a magvetés szolgálatát, hanem látjuk a növekedést is.
Rovatunk a mindennap közösen olvasott Ige mellé kínál bibliaolvasó és -értelmező útmutatót, emlékeztető gondolatokat és magyarázó lelki táplálékot. Ezen a héten Vladár Gábor nyugalmazott református lelkipásztor, teológiai professzor osztja meg velünk gondolatait.
A Magyarországi Református Egyházban hatévente lejár a választott tisztségviselők mandátuma, ilyenkor teljes körű tisztújítás kezdődik. Hogyan szólhat bele egy gyülekezet a püspök személyének megválasztásába, és miért húzódik hónapokon át ez a folyamat? A választási rend működésében és jogi hátterében Szemán Ákos, a Zsinat Jogi Bizottságának elnöke segít eligazodni.
Miközben fiatalok egy zsúfolt bárban ünnepelték az újévet a svájci Alpokban, az öröm percek alatt rémálommá változott. A crans-montanai Le Constellation pincehelyiségében pusztító tűz söpört végig, negyven ember életét oltotta ki, további száz tizenkilencen kritikusan megsebesültek. A végzetes esemény megrázta az egész térséget: az elnök az esetet az állam „legsúlyosabb tragédiái” közé sorolta, és ötnapos gyászt rendelt el.
A SzóTér mint egyházi közösségi tér programjai az egyetemisták konkrét élethelyzeteiből indulnak ki. A rendszeres lelki alkalmak mellett közösségi estek és workshopok is helyet kapnak, amelyek a hallgatók mindennapi döntéseire és bizonytalanságaira reagálnak. Társasjátékestek, kvízfejtések és filmvetítések váltják egymást – nem önálló eseményekként, hanem a közösségi élet természetes részeként.