Az anyai elvei mennyire váltak semmissé első gyermeke születésével?

Mindig is készültem az anyaságra, volt elvrendszerem szoptatásról, dajkálásról, arról, hogyan alszik majd velünk a baba. Álmosnál ezt többnyire sikerült megvalósítani. Nem tudtam elképzelni, hogyan tudnék még egy gyermeket úgy szeretni, mint az elsőt. Nem akartam megosztani a szeretetemet, csak pocakom kerekedésével kezdtem ízlelgetni a kétgyermekes anyai lét örömét. Amikor Noel megszületett, kevesebb figyelem jutott Álmosra. Összetörtek az elveim. Soha nem gondoltam volna, hogy megváltozhatnak, mégis megtörtént.

Az anyaságot nem lehet a neveléstől szétválasztani. Hol van önnél a nevelés határa, hol kezdődik a gyermek személyiségének kibontakoztatása?

Pozitív fegyelmezés szerint neveljük őket, főként én. Csak azt tiltom, ami veszélyes, mérlegelem egy-egy helyzetben, miért mondanék nemet. Ha csak azért, mert nekem fáradság, például segíteni piskótasütés után feltakarítani, akkor hagyom, hadd csinálják, így minél több dologban kipróbálhatják magukat. Ne a kényelmem korlátozza személyiségük fejlődését. Sok lemondással jár, rengeteg energiát fektetek beléjük, hiszem, később megtérül. A legidősebb fiam most hatéves, egyedül süt, lehet, hogy zöld a kenyere, de finom.

Gondolom, sokszor tette fel magának a kérdést: jó anya vagyok?

Tanárként is maximalista voltam. Zavar, hogy most sem a házimunkák elvégzésében nem lehetek az, sem a gyermeknevelésben. Megharcoltam az Úrral, hogy el tudjam fogadni, van „elég jó anya” is, bennem csak a tökéletes létezett.